A HÓNAP VERSE: 2017. JÚNIUS

A Hónap verse: 2017.június
 
Cs.Nagy László
Pecsétviasz
 
Felkelni lesz-e még okom,
megint, megint, megint,
omlásnak indult szirtfokon,
ha gyarlóságom vádolom,
a szél, ha meglegyint,
halvány, tünékeny esteken,
el-eltűnődve testeden,
ébredni mondd, ki int?
 
Utamnak végén hol leszek?
halott, sovány vigasz,
ha útjaid közt elveszek,

Nincs egyebem

 
Nyúlnak az árnyak, a lelkek sóhaja hallik,   
angyali hangok ringnak az ég peremén. 
Orgonaillat kúszik az ablakomon,
hűlt szerelemnek a kínja belengi szobám.
 
Fekszem az ágyban, senki se lakja a szívem,
látom a múltat, vágy-teli arcod sejlik.  
Éjjeli pillék lágy neszezését hallom,  
s nincs egyebem csak az éjszaka málló csendje.
 

A HÓNAP VERSE: 2017. MÁJUS

A hónap verse: 2017. Május

 

Nagygyörgy Erzsébet
Tél hava olvad

 

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,
késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május.
Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem?
S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?

A HÓNAP VERSE: 2017. ÁPRILIS

Varga Tibor

Mi ketten egy

 

Tükörbe nézek, te nézel vissza rám.

Két csillagodban ott vagyok.

Létemnek aranyló alkonyán

úgy leltem magamra benned,

mint hangjegyekre a dalok.

Mint mikor harangok énekelnek,

torkomból úgy szólal szavad,

s míg vélem itt e földön élsz,

nélküled nem vagyok egész,

nélkülem nem lehetsz magad.

 

A HÓNAP VERSE: 2017. FEBRUÁR

 

SZILÁGYI FERENC HUBART:

KELL A VERS
 
 
Kell-e vers? Kell-e még? Kell bizony!
S száz csodát várna itt még e nép,
mert kopik minden szép, jó viszony,
nincs mérték, a balga félrelép.
 
Rossz szitok, káromlás, unt sorok,
mindenbe gyűlölet ver szeget;
ki lelki békéért kuncsorog,
olvasson esténként verseket!

Tél hava olvad

 

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,
késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május.
Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem?
S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?
 
Csurran a jégcsap, tél hava olvad, Holdanya ringat,
dallamot áraszt szét e vidéken, s őrzi az álmom.
Langyul a föld már, leng a faág kint, éled az erdő, 
szép tavaszom jő, hű szerelem vár, új csoda készül.
 
 

Lánghajú nyár

 

Itt csak a jégrianásnak a hangjai zúgnak,
jégcsapok orgonasípja szórja szélbe a dalt.
Nélküled hiába szól ez az éteri dallam,
nélküled hiába hirdeti szívem a vágyát.
 
Szökken-e szárba új tavaszom kéklő virága,
lobban-e tűzre még az az édes, lánghajú nyár?
Enged-e majd szerelembe esni féktelenül,
juthat-e révbe hajóm a szenvedély vizein?
 
 
 

A HÓNAP VERSE: - 2017. JANUÁR

 

Cs. Nagy László

Etűd

 

Szorong az este fény közé csavarva,

földig hajolnak fentről a csillagok,

az ösvény hallgatással van kirakva,

a padon magányos, megfáradt dalok

ejtik ölükbe a halk ütemeket,

kifakult kottalap a csendbe gyűrve

keresi a rég elengedett kezet,

aprókat sóhajt a régi etűdre.

 

El kéne számolni az életemmel,

-egy angyal éppen átsuhan a parkon -

A pőre ég alatt

 
Olyan sivár e táj, üvölt a kerge szél, 
a múltnak árnya jár körül, nekem beszél.               
Ezüst lámpás a Hold, lyukas fedél az ég, 
a szívem egy vacak, kopott cserépfazék.
 
Tudom, fölém sosem terülhet oltalom,
hisz életem csupán egy üszkös romhalom. 
E sorscsapás jutott nekem hát, Istenem?
A szép, szerelmi tűz hevét sem ismerem.
 
A pőre ég alatt az ember oly parány,
a tél nagy úr, fagyos lepelt terít ma rám.

Fehér a táj

 

A zord vihar, ha útra kél,
ma porhavat sodor sután.
Pihét cibál a fürge szél, 
de fény dereng a hósubán.
 
Fehér a táj, hisz ünnepel, 
a fagykirály nekem dalolt.
A hó befed, s e csöndlepel 
szelíd, akár a néma holt.
 
A hamvas ég fölém hajol,
csodás, sötét selyemdamaszt.         
A tél puhán ma átkarol,
e bársony éj reményt fakaszt.
 
 
 
 
 

A magány lett tanyám

 
Gyermeki szívemben kis tüzek lobognak,
nem érzem melegét tenélküled, anyám.
Csak én sejtem súlyát e sajgó soroknak,
s hogy viseltem ezt el? A magány lett tanyám.
 
Talán az illatod az, ami hiányzik,
a hangod selyme. Kint a téli fagy arat,
s olykor, mint rettegőt el-elkap a pánik,
arcod homályba vész, s örökre ottmarad.

Az ÉLŐ MAGYAR LÍRA CSARNOKA éves frissítése

Figyelem!

Holnap, azaz 2017. január 5-én éjfélkor letelik a Csarnok frissítésének idei határideje.

Ezennel nyomatékosan felkérem az Élő Magyar Líra Csarnokának azon tagjait, akiktől az elmúlt év során egyetlen verset sem kaptunk, tagságuk fenntartása érdekében a hiányosságot holnap 24 00 óráig pótolják.

Ellenkező esetben elveszítik a tagságukat!

Pete László Miklós

főszerkesztő

 

A HÓNAP VERSE: 2016. OKTÓBER

A HÓNAP VERSE

 

2016. október

 

Mihály Csilla:

Mint összebújó csermelyek

Mióta, s hogy kerestelek,

miközben tudtam, jössz felém,

csobogva futsz, s egy új regény

kezdődik el velem, veled,

 

mint összebújó csermelyek,

belőlünk nő e csepp patak,

csend-tükrén mélye felfakad 

és földöntúli fényt rezeg.

 

Hulláma hosszú életű,

A HÓNAP VERSE - 2016. szeptember

HAÁSZ IRÉN:

 

Csillagvadász

 

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám, 

ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé. 

                      

Kívánhatsz bármit, és teljesül! – 

ez az ígéret hajtott belül, 

anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.

Lobban a vágyam

 
Én ma a nyári meleggel töltöm az őszi kabátom, 
s nézem az égen a bűvös csillagok éteri táncát.
Csillan az éj szeme, féltőn őrzi az esteli tájat,
nő a remény idebenn, mint árnyak az éji homályban.
 
Éneke zeng ma a szívnek, s messzire száll el a sóhaj. 
Holdanya szórja a fényét, most veled álmodom égőn.
Lobban a vágyam, a testem, rengeti lelkem az érzés,
ím közel érzem az édent, hisz te vagy újra a mátkám.

Leszáll az éj

Leszáll az éj, nekem regél,
eső szitál, s a csend se fáj.
Tücsökzenész vonót cserél,
a tájba dal vegyül, s a báj. 
 
A hegytetőn bolyong a vén
időapó, szakálla leng,
de jő a Nap, ruhája fény,
a fellegek fölött mereng.

Lisszaboni császárfák

 
Fehér lángokban szikra, pára 
vakítón csorog ház falára,
ezüst hálóban ring a május,
sikátor alján mór zugárus
életén borong, fátyol a szemén.
 
Villamos csenget, elnyűtt hangja
Alfamán kaptat, lármát csapva
siklik a szűkös csempe-estben,
képzeletem is kékre festem,
hulló napkorong sugara felém
 
táncol a Tejón, mint fény-kajüt,
Szent György harangja épp nyolcat üt,
szívem útra kész, véle kondul,

Oldalak