Elfelejtett régi dal

Feszített már a vágy nagyon,
hogy lássam múltam otthonát,
szerelem lakta, s oltalom
a jó illatú kis szobát.
 
Az úton félve mentem én,
az utca kissé összement,
az emlékeknek szent egén
egy ismerős kép megjelent.
 
A kaput rozsda marta már,
a kertben sebzett, régi fák,
enyészet csak, mi arra jár,
tovatűnt már a szép világ.
 
Penészes-türkiz volt a fal,
a csend ölében ült a múlt,
s egy elfelejtett, régi dal
a bús sarokban meglapult.