A köd mögött

Sikít az őszi szél kopott vonója,
avarra sírja bánatát az Isten –
esőt szitál, s megannyi könnye volna,
hogy enyhet árva koldusokra hintsen,

de jő a tél, szakadt ruhákra dermed,
szegények álmait fagyasztja dalba,
sehol kenyér, meleg, hiába tervek,
vacognak éhesen –, kevés hatalma;

tavaszra testük is soványra sorvad,
erő alig marad, szemernyi élet,
a nyár se hoz vigaszt, talán fasor, pad –
gyalázatos, hogy ennyi sors enyészhet;

az ősz üzent, s a szívbe költözött,
találd meg őket ott, a köd mögött.

Hozzászólások

Haász Irén képe

Megérintő, szép, empatikus!

Kankalin képe

Köszönöm szépen, Irénke! :)

Szeretettel: Kankalin

hubart képe

Kedves Andi! Mély szociális érzékenység jön át szép szonettedből! 

Kankalin képe

Köszönöm szépen, Feri! :)

Valóban mély érzékenységem van a támával kapcsolatban, de sajnos ez kevés a helyzet javulásához. Ennél jóval többre lenne szükség, méghozzá magasabb szinteken.
Ha eljutott ez a szonett az emberek szívéhez és oszlatja a ködöt, már megérte megírnom. :)

Szeretettel: Kankalin

Csilla képe

Nekem is tetszik, különösen a zárás! :)

 

Kankalin képe

Köszönöm szépen, Csilla! :)

A zárással vesződtem legtöbbet, mert nehéz volt tiszta jambusokkal megfogalmazni, amiért ez a szonett született: gondolkodtatás, érzékenyítés és üzenet az emberek szívéhez.
Örülök, hogy jónak találtad. :)

Szeretettel: Kankalin

lnpeters képe

Megindítóan szép!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Kankalin képe

Köszönöm szépen, Laci! :)

Szeretettel: Kankalin