Ős(z) szonett

Bolyong az őszi szél a kertek alján,
nyomába rőt levél lohol borúsan;
fakóra vált a napnyaláb, ha túlnan
egy hűs futamra már elúszik, csalfán.

A fák is úgy hajolnak, hogy megérzik,
életük halálba tart, de lesz Tavasz,
mi újra várt csodát csal, derűt fakaszt,
mikor sziromra száll a kedv zenéin.

Sors ilyen; úgy vesz el és ad nekünk
világnyi pusztulásra puszta létet,
hogy megannyi árnya néha fényre küld,

tüdőt szorít, de újra szít a lélek,
és csak élni kell, csak győzni ott belül,
hol őszbe tűnsz, s talán tavaszba tévedsz.

Hozzászólások

Haász Irén képe

Elringatott ős(z)i szonetted, Szépséges.

Kankalin képe

Kedves Irénke!

Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett. :)

Szeretettel: Kankalin

hubart képe

Nagyon szép szonett, egyszerre van benne a búcsúzó szomorúsága és a majdani tavasz ígérete. 

Kankalin képe

Kedves Feri!

Igen, mindkettőt belszőttem. Általában pozitív zárást teszek a versekhez. Előtte kiírom magamból a nyomasztó dolgokat, a végén pedig nem árt egy kis "fel a fejjel", hogy meglegyen a komfortérzetem. :)

Szeretettel: Kankalin

Csilla képe

Ősi téma, szép kivitelezés. A megérzik-zenéin rímpár az én fülemnek sután hangzik, ettől függetlenül öröm volt olvasni! :)

 

Kankalin képe

Kedves Csilla!

Ezt a szonettet hét évvel ezelőtt írtam, magam is változtatnék rajta néhány helyen, de utólag már inkább nem nyúlok hozzá. Inkább arra törekszem, hogy egyre jobbak szülessenek.
Az a rímpár nekem is bántja a fülem. :)
Örülök, hogy jöttél, köszönöm! :)

Szeretettel: Kankalin