Eldúdollak...

Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Múló dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk lebomlik fakó felhőkben.

Bennem úgy borong az élet, hogy zenél,
mert akkordokat bont bensőd varázsa;
szólni nem merek, hogy mindig itt legyél,
álmomat vigyázd, s ügyelj a parázsra.

Elénekellek. Dalomban tiszta hit,
a hangjegyek tudom, vénádba folynak;
a szólamok suhannak és nem hamis,
mert összecsendül mind, talán ha holnap

dúrokat is szórok, ritka szépeket,
a tölgyek lombja lengedezve hinti,
s ha bús szemedből szitálnak kék egek,
én is ott leszek a könnyedben mindig.

Eldúdollak. Mollok magánya nem árt,
világod válaszát is értem, szavam
kacag, elér egészen, lelkedbe zárt
etűd ez s örökre szól, Tiéd marad.

Csordogál az ősz, bár dereng még a nyár,
sziporkáit szórja, de már erőtlen.
Búvó dalba hull halomnyi csillagár,
a hangjuk fényfolyam, fakó felhőkben.

Hozzászólások

Haász Irén képe

Kedves kankalin, letagadni se lehetne, hogy zeneértő ember írta a sorokat. Szép lett, lágyan lírai, gratulálok!

Kankalin képe

Kedves Irénke!

Köszönöm szépen!
Örülök, hogy így gondolod. :)

Szeretettel: Kankalin

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Kankalin!

A zene átlengi létedet, kiérződik a versből, szerettem.

Erzsike

Kankalin képe

Kedves Erzsike!

Köszönöm szépen!
Valahogy így. Hűséges társak vagyunk. :)

Szeretettel: Kankalin

 

lnpeters képe

De szép!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Kankalin képe

Kedves Laci!

Köszönöm szépen! :)

Szeretettel: Kankalin