A HÓNAP VERSE: 2017. MÁJUS

A hónap verse: 2017. Május

 

Nagygyörgy Erzsébet
Tél hava olvad

 

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,
késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május.
Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem?
S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?

Csurran a jégcsap, tél hava olvad, Holdanya ringat,
dallamot áraszt szét e vidéken, s őrzi az álmom.
Langyul a föld már, leng a faág kint, éled az erdő,
szép tavaszom jő, hű szerelem vár, új csoda készül.

 

A műértékelésnek, a kritikának, az elemzésnek vannak szakmai szempontjai – végig lehet ezeken menni, kiváló elemzést alkotni úgy, hogy az elemző személy kimarad belőle, és úgy is, hogy a műértékelés legalább annyira róla szól, mint az értékelt műről.

Én csak akkor tudok érdemben értékelni egy művet, ha „átengedem önmagamon”, ha hagyom, hogy megérintsen, és megfigyelem a műre adott saját rezdüléseimet. Ettől az értékelés persze erősen szubjektív, ám talán valamivel színesebb, mintha valahonnan „kívülről” szólna.

Jónak tartom azt a verset, amely komolyan meg tud érinteni, de szerencsére sok ilyen van. A „Hónap verse” mindig egy választás eredménye. Egy verset választunk, kiemelünk a többi közül. Egy jót, a többi jó közül. Erzsike verse a Parnasszus legmagasabb fokára került a Szerkesztőség együttes döntése alapján, vagyis, a legjobbak közül való, ám van a Hegyormon rajta kívül még sok kiváló költemény. Miért választottam hát mégis ezt a verset? Erre a kérdésre kellett először megtalálnom a választ magamban, amikor az értékelés megírásába belefogtam. A válaszom pedig: azért választottam legjobb verseink közül éppen Nagygyörgy Erzsébet „Tél hava olvad” című versét, mert ajándékot kaptam tőle, általa; megtanított valamire, amit eddig nem tudtam önmagamról. Ez volt az a bizonyos plusz, ami a választásomkor dominált. Mert azzal szembesített, hogy hajlamos vagyok elengedhetetlennek hinni egyébként nélkülözhető/elengedhető dolgokat is. Úgy érzem, hogy ennek a versnek köszönhetően most egy kicsit nyitottabb lettem.

Az egyik első észrevételem az volt ugyanis a verssel kapcsolatban, hogy nincsenek sorvégi rímek. Márpedig én úgy voltam ezzel, hogy a rím a versben olyan, mint az illat az ibolyánál, többé, teljesebbé teszi, nélküle pedig bizonyos szempontból üres lenne – talán nem is nevezhetnénk igazi ibolyának. Persze, az ibolyát lehet szeretni illat nélkül is, de számomra ez elképzelhetetlen volt. Nos, a vers is lehet jó a sorvégek összecsengése nélkül, de én úgy nem szeretem, nekem úgy nem az igazi, mert valami hiányzik belőle. Megszoktam a rím csengőit a versekben, és elhittem, hogy egy igazi költeménynél ez elengedhetetlen. És mégis, íme, Erzsike fenti verse bebizonyította, hogy lehet egy vers a sorvégi rímek nélkül is olyan kiváló, hogy semmi hiányérzet nem társul hozzá. A virágos hasonlatomnál maradva: létezhet olyan szépséges ibolya, aminek nincs szüksége arra, hogy még illatozzon is, sőt, az illat akár el is rontaná a tökéletes szépségét, mert az már túlzás, giccs lenne.

Miből ismerjük fel a verset azonnal – minden verstani ismeret nélkül is – és mi különbözteti meg a prózától? Azért kérdezem ezt, mert az emberek nagy része, a sorvégi rímben véli felfedezni a költészet jellemző vonását. Igen, a rím valóban jellemző a versekre és fontos része is, de csak ott, annál a versnél, ahol van rím és ott sem mindig ez a legfontosabb.

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?

Így kezdődik Vörösmarty Mihály verse a „A merengőhöz”. Ha tovább olvassuk, megérkeznek a rímek is:

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?

De azt gondolom, hogy nem kell megvárni a harmadik-negyedik sort, mert már a legelső sorból is egyértelműen kiderül, hogy ez bizony vers (és nem azért, mert középre igazítottam).

Hová | merült el | szép szemed | világa?

Érezzük, a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozását.

Bizony, van olyan vers, ahol hiába is várnánk a sorvégi rímeket, mert nincsenek. És Erzsike verse éppen ilyen. Itt a szótagok hosszúságának és rövidségének jut főszerep. Ez a hosszabb, vagy rövidebb szótagok közötti időkülönbség hoz létre valami törvényszerűséget.

Olvassuk csak hangosan a „Tél hava olvad” első sorát!

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,

Már az első sor egyértelművé teszi számunkra, hogy itt bizony versről van szó, akár lesz rím a későbbiekben, akár nem. Énekelni lehetne, olyan dallama van. Akár el is tapsolhatjuk:

–  ᴗ  ᴗ │ –  –│ –  ᴗ  ᴗ │ –  – │ –  ᴗ  ᴗ │ –  –│

 tá ti ti │ tá tá │ tá ti ti │ tá tá │ tá ti ti │ tá tá │

Időmértékes verselés. Daktilusok és spondeusok váltakozása. Hat verslábból álló sor. Tökéletes hexameter.

Már a cím is ezt a ritmust előzi meg: egy daktilus, egy spondeus. De bátran végigtapsolhatjuk az egész verset, mert Erzsike sehol sem vétette el a ritmust, minden sora ugyanilyen szép hexameter.

Tartalmát tekintve a vers nagyon távolról nézve tűnhet akár időjárás jelentésnek is, de természetesen ennyire távolról azért nem szoktunk verset szemlélni.

A tél nehezen érkező vége, a tavaszvárás aggodalma és reménye, majd a kikelet megérkezése szép ívet ad a versnek, irányt mutat, utat jelöl. Érzésem szerint itt az egész költeményen végigfutó szimbólumról van szó. Mely jelképezheti egy fájdalmas, nehéz időszak végét, a megújulás kezdetét, akár a szerző életében, akár egy család, vagy nagyobb közösség életében is, tehát, szó lehet itt a nemzet, vagy akár az egész emberiség hasonló életszakaszáról. A lényeg nem is ez, hanem az érzés, az átmenet bemutatása, és ehhez valóban kiváló szimbólumként szolgál az évszakváltás leírása.

Hullik a hó rám, sok buta felhőt üldöz a szélvész,
késik a rügy most, nem jön az úton szembe a május.

Az első sorban megfogalmazódik némi bosszúság, ezt hangsúlyozza a „buta” jelző, ráadásul a „szélvész” szó még baljóslatú hangulatot is fest hozzá, mellyel megalapozza a második sor aggodalmát: „késik”, „nem jön” – mi lehet vele? Lesz-e tavasz? Lesz-e ébredés? Lesz-e változás?

A következő két sor költői kérdései éppen erről szólnak:

Kerget-e vágyat majd ez a szív még, pezsdül-e lelkem?
S hordja-e szellő illata selymét kék ibolyának?

A harmadik sorban megjelenik a lírai én, ezzel kilépünk egy kicsit a teljes versen átívelő szimbólumból, ezáltal azonban csak megerősödik az az olvasói hipotézis, hogy itt valóban egy nagyon szépen felépített szimbólumról van szó. A kitekintés csak egy pillanatig tart. A negyedik sor már ismét a szimbólum eleme, és tökéletes párhuzamban áll az előző sorral.

Szinte szóról-szóra ugyanazt a kérdést fogalmazza meg Erzsike ebben a két sorban. Előbb direkt módon, majd a szimbólumok nyelvén, egy szépséges szinesztéziával díszítve (illata selymét).

Aztán megérkezik a második versszak, melyet akár szembe is állíthatnánk az első négy sorral, hiszen az első sorokban bosszúság, kétely, aggodalom fogalmazódik meg, a második versszakban pedig már a remény, sőt, a reményen túli bizonyosság.

Az első versszak az előző életszakasz lezárása, a második pedig az új életszakasz nyitánya.

Csurran a jégcsap, tél hava olvad,                                  .

A jégcsap is olvad, a hó is olvad – érezhetjük a felsorolásból, hogy minden felolvad, ami egykor megfagyott. Ez már nem is csupán remény, hanem tény, ez már egyértelmű jele a tél végének, biztos jele a változásnak. Ez már nem várakozás, hanem ez már maga a változás folyamata.

A folytatás pedig megadja a hitet ahhoz, hogy a változás valóban végbemehet:

                                               Holdanya ringat,
dallamot áraszt szét e vidéken, s őrzi az álmom.

Biztonságban vagyok, nem kell tovább aggódnom – mondja ez a mondat. A Hold, mint anya, a legősibb szimbólumok egyike, ha ő ringat, ha ő őrzi az álmot, akkor az az álom biztos kezekben van.

Langyul a föld már, leng a faág kint, éled az erdő,
szép tavaszom jő, hű szerelem vár, új csoda készül.

A záró sorokban pedig egyértelműen megérkezik a tavasz, az ébredés, az új élet. Valóra válik az álom, és már nyoma sincs aggodalomnak, kételynek.

A vers kiváló felépítését mutatja az is, hogy a befejező sor a legelevenebb, magával sodor a lendülete; tavasz jön, szerelem vár, csoda készül – mind-mind izgalommal, reménnyel teli. Nyitás az új életszakasz felé.

Az utolsó két sor tagolása is ezt az elevenséget mutatja, hiszen a korábbi két tagmondatra osztott sorokkal szemben itt három tagmondat jut egy-egy sorba, követve az időmértékes osztást.

Az ötödik sor kivétel, mert szintén három részre tagolt – ami érthető, hiszen ott indul meg a változás folyamata. Térjünk csak vissza egy kicsit erre a kérdéses sorra!

Csurran a jégcsap, tél hava olvad, Holdanya ringat,

A három mondatrész az első versszak után határozottan felpörgeti a vers iramát. Holott a ritmus változatlan, a hexameterek itt is olyanok, mint korábban. Mi történik hát mégis ebben a sorban? Csak a tagolás? Hát tagoljuk sortöréssel is!

Csurran a jégcsap,
tél hava olvad,
Holdanya ringat,

Úgy tűnik, hogy mégis csak vannak rímek ebben a versben. Az ötödik soron belül, a harmadok végei összecsengnek egymással. Ezzel a belső rímeléssel éri el Erzsike azt a hatást az állandó ritmusú versben, mintha felgyorsítaná a ritmust. Bravúros megoldás. Az első versszak után garantáltan felkapja rá a fejét az olvasó. Igen, itt van, megjött a változás!

És vajon a végén is találunk rímeket? Lehet, hogy ott sem pusztán a hármas tagolás pörgeti föl a verset?
Találunk bizony belső rímet. Kettőt is:

A hetedik sor első harmadára válaszol a nyolcadik sor második harmada:

Langyul a föld már…
… hű szerelem vár

Illetve:

éled az erdő,
szép tavaszom jő,

A hetedik sor végére felel ezzel a nyolcadik sor első harmada.

Különös szerepet kaptak ebben a versben a rímek, nem csoda hát, hogy engem teljesen lenyűgözött.

 

Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak.” – mondta Illyés Gyula.
Nagygyörgy Erzsébet verse maradéktalanul megfelel ennek a definíciónak.

Köszönöm az élményt, Erzsike, és szívből gratulálok nagyszerű költeményedhez!

 

Bódai-Soós Judit
2017. május

Hozzászólások

Mysty Kata képe

Élvezettel olvastam, kifogástalan elemző, felderítő munka, Judit,

 Tökéletes a Vers-válsztás!

Köszönöm Nektek az élményt!Gratulálok szeretettel!!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

hzsike képe

Remek verselemzés, csodás, míves vers. Elmerültem mindkettőben, és jóérzéssel töltött el. Sokat kaptam, tanultam most is.

Nagy szeretettel gratulálok, kedves Judit, kedves Erzsike.

Zsike :)

 

Judit képe

Zsike, Kata, köszönöm figyelmeteket.


Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Judit!

Nagyon meglepődtem, amikor benéztem ma ide és  szembe találtam magam a saját versemmel, sosem gondoltam, hogy egyszer az én versem lesz a hónap verse.  Juditka remekül érezte a vers mondandóját, elolvasván a remek elemzését, jómagam is újraéltem a verset, sőt Juditka hozott valami pluszt is, egy egész táguló világegyetem térképét terítette elém, elénk. Nagyon köszönöm, hogy érdemesnek találtatott szerény alkotásom, az ilyen csodás elemzés pedig emelte a fényét.
Ölelésem: Erzsike    

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Kata!

Köszönöm, köszönjük, hogy olvsatad ezt a remek elemzést.

Erzsike

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Zsike!

Örülök, ha neked is tetszett, remek elemzést kaptunk Juditkától...Boldoggá tett.

Erzsike

Csilla képe

Csodaszép vers és egyedi hangú, nagyszerű elemzést kapott! Örömmel olvastam, szeretettel gratulálok Mindkettőtöknek! :)

 

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Csilla!

Köszönöm, köszönjük, kedves vagy, hogy elolvastad e remek elemzést. Örömmel. 

Erzsike

lnpeters képe

Remek elemzés, Juditti! Szeretettel gratulálok a vershez is, az elemzéshez is!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Laci!

Nagyöröm ért ma, köszönöm, hogy te is osztozol ebben, köszönjük, köszönöm.

Erzsike

Oldalak