Bíztató

Nyarunknak álma véget ért,
de mégse hidd, hogy elmaradt!
Ne ejts könyűt a meg nem élt,
remegve vágyott percekért,
reánk talál a pillanat!

Szobánkba űz a zord idő,
a sár, a fagy, ha meggyaláz,
lidérces álmok éje nő,
de böjt felé a szédítő
tavaszt idézi már a láz.

Nyarunk hevében újra gyúl
szemedbe' már a fényszilánk,
virít a rét, az ég azúr,
madár dalára zeng a húr,
s lobogva ég a régi láng.

Riszál a búza, lesz kenyér,
virágok ajka mézet ád,
karomba' már a szél sem ér,
s ha egybe forr a két tenyér,
szemem nevetve néz reád.