Üdvözlégy, kincses városom!
Hol a kő régmúltat idéz,
ecetfa nő a várfokon,
s nem ontja vérét a vitéz.
Bölcsőd királyfit ringatott,
s bár szenvedtél te eleget,
de történelmet írtak ott,
állva ostromló szeleket.
Skóláidban hitet tanult,
s hitt a tanokban sok diák;
gyöngyként fénylik most is a múlt,
regélnek róla korvinák.
Magas tornyodról a kereszt
mart sebbe, mély gödörbe néz,
vízköpőd sárkányvért ereszt,
a Fellegvár fent ködbe vész.
Mátyás elmereng bronzlován,
csatára többé nem vezet;
felhő ül sziklahomlokán,
ejt zöld patinakönnyeket.
Más zászló leng már a rúdon,
más nótát sodor itt e szél,
s a szép Monostori úton
magyarul senki nem beszél.
Siratlak, kincses városom -
kifosztott régi szeretőm.
Az éj lidérce átoson
a Házsongárdi temetőn.