Nagygyörgy Erzsébet blogja

Reszkess éjszaka

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, június 27 - 12:43
Reszkess éjszaka,
reszketek én is,
a drága hold mára elfogyott,
settenkedő árnyalak követ,
belé-remeg az éjszövet.
 
Szél seper, kotor,
vihar tépi lelkemet,
szívem félrever,

Néhanapján

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, június 17 - 14:17
Néhanapján tehetetlen leszek,
mint lámpaoltás után a legyek.
Csak szívem ver titkon, a védtelen,
körülöttem bujkál a végtelen.
 
Lelkem félénk, sötétben tévelyeg,  
zűrzavart okoznak a kételyek.
Éberen kísért egy lidércalak,
rettenve görcsölnek az érfalak. 
 
Félelmem torzonborz, veszett kutya,
bizonytalan vagyok, szinte tudja.
Máskor meg egészen merész vagyok,
verseket írok, mint rég a nagyok.
 
 

Perzselő tüzeket oltok

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, június 13 - 13:59
Mindenemet a fásultság, 
s a betegség béklyói aggatják.
Perzselő tüzeket oltok lelkem terein. 
 
Az alkonyi ég kárminvöröse
fájón cseppen az arcomon.
Jönnek, vágtatva az éjszaka vadlovai,
 
ráhull a szobámra az éji homály, 
s csak anyám tollpárnái derengenek
szűzifehéren a sötétben.
 

Egyedi tárlat

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, május 30 - 15:22
Olykor rám tör a szépség utáni éhség,
szívem derül, ha látom, semmi kétség.
Szemmel becézem a hont, nevelem a fákat.
A repcevirágzás olyan egyedi tárlat,
 
mintha millió vödörnyi kadmiumsárga,
ráömlött volna a meglepett tájra.
S a nyári pipacsnyílás is megejtő látvány,
mint megannyi, búzamezőn térdeplő bálvány. 

Lila csend honol

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, május 15 - 12:37
Köröttem most lila csend honol,
talán e lét szebb, mint a pokol.
Bennem szívgyökig ér a bánat.
Rég nálam hagytad a szép szárnyad,
 
tollanként hullott lábam elé,
filmünk nem forog visszafelé.
Lehetett volna jobb is, más is,
szivárványosabb, mint a vágy is.
 

Csillagok alá gyűlnek

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, április 13 - 11:13
Egyszer úgyis megremeg a Föld,
hörögve csikordul közepe. 
Haragos fellegek omlanak
a vizek mentén csellengőkre.
 
És némán a csillagok alá
gyűlnek a hitehagyott népek,
s ámulattal nézik a csodát:
jön az Úr, lépdel a habokon.
 
Arca bús, villámlik kék szeme,
s elsöpri majd a bűnösöket,
közben bánatkönnyek fodrai
mossák-mossák a dúlt partokat.
 

Miképp a lombok csendje

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, április 11 - 16:27
Ha megjön majd az új tavasz, egyetlenem,
talán csak pőre szívvel állsz a menny alatt,
én nem merülhetek szemed tavába sem,
s nem nyílik ajkamon ki többé szóvirág.
 
Pedig még annyi mindent mondanék neked,
hogy elhidd végre, sorsunk összefonódott,
s hogy oly valódi a szerelmem, kedvesem,
akár a téli szélnek pengeéle is,
 
vagy, mint a vágyak vérszín villanásai, 
a nyári boglyaárnyék hűs nyugalma volt,
hiszen ez átérezhetőbb tán mindennél,

Mint tollpihét

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, április 6 - 19:59
Sötét szemét, ha rád veti az éj,
tán bűvös dallamokba ringat ő, 
s mint tollpihét a virgonc nyári szél, 
szétfújja gyermeteg kis álmaid.
 
S míg vándorolsz az erdők lágy ölén,
válladra hamvas holdpalást terül, 
s ha elmerülsz az égi bájba ott, 
fénytáncra hívnak fönt a csillagok.
 

Mert szeretsz

Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2020, március 6 - 16:04
Létem múló villanásait,
rám vetíti most az éjszaka.
Vészterhes, súlyos lepel takar,
csak vonaglom kínkeservesen,
 
kedvesem, tudd, nem hagyom magam,
forró lávatűz sem éget el,
s mélybe még nem szív e vén teke,
mert szeretsz, mint új tavaszt a rét.

Oldalak