hubart blogja

Lúdöröm

Beküldte hubart - 2019, június 15 - 17:56
Mogorva most a táj, bitang eső esik,
a rét füvén goromba szél kaszál.
Vacogva áll a domb, a pőre sík,
a völgy felé a víz utat talál.
 
Iszapba fúlt a szürke, régi por,
tapicska táncot lejt a lúdcsapat,
a kósza láb hideg sarat tipor,
vidáman pancsikol; lehet, szabad!
 
A gombszemük világa sárgaréz
- aranydukátra sajnos nem telik -,
de hálaként merőn az égre néz
ma mindenik.
 

Még viszed

Beküldte hubart - 2019, június 1 - 06:15
Vidáman adtam át neked
egész bolondos életem,
mikor majdminden elveszett 
a végzet írta végeken.
 
Közénk irigység épített
futóhomokra kőfalat,
hamar ledőlt, és még viszed
a régi éltető nyarat.
 
Midőn a kettőnk szívjogán
a mennybe Ámor vitt, maga,
átjárt a bérelt kis szobán
a rózsa édes illata.

Elhagyott tanya

Beküldte hubart - 2019, május 14 - 08:50
Elhagyott tanyára vitt kíváncsi lábam, 
Szalonta környékén, Arany vélt nyomában.
A kedvem az úton pittyegett, majd pangott, 
nem láttam kinyílni egyetlen pitypangot.
Hideg, kormos felhők úsztak fenn az égen, 
ilyen silány tavasz nem volt erre régen. 
 
A madár sem dalolt, elment tán a kedve, 
a nagy kerti kapu is be volt rekedve,
hogy kiakasztottam a vakrozsdás horgot, 
beköszöntésemre kenetlen nyikorgott. 
Az emlék, reméltem, örömömre lesz tán, 

Gyümölcskúra

Beküldte hubart - 2019, április 27 - 10:22
Gyümölcsdiszkont – bemegyek most ide én,
a vitamin jót tesz tavasz idején!
Elcsábulva a trópusok illatán,
elképzelem, zsanna-manna ring a fán.
 
De itt a polc oly hamar kijózanít:
a választék éretlen, vagy ó, avítt!
A narancsnak nincsen húsa, se leve,
rost az egész, kidobhatod eleve.
 
Zöld a citrom, gondolnád, hogy nem vészes,
míg megsárgul, puha lesz és penészes.
Hát a banán? Szintén zöld volt, ma barna,
nem mintha a színkavalkád zavarna!

Azért se!

Beküldte hubart - 2019, április 15 - 19:40
A büszke héja zsenge gerlicét fogott. 
- Ígéretes falat, de súlyra oly nehéz,
repülni véle nem tudok - panaszkodott.
- Fogyaszd el itt, alant ebédre, többre mész -
sugallta ott a nyegle rétihéjaész.
 
De észrevette ezt Bogáncs, a bolhazsák,
a falka által rég kivert, elüldözött -
no ezt kihagyni végzetes bűn, balgaság;
sunyin lapulva már osont a fű között,
ezennel mégse mond talán csütörtököt!
 
A héja bátorsága már inába szállt, 

Az elhallgatott szó

Beküldte hubart - 2019, április 12 - 14:48
Hogy csillag légy, fáklyát hordó költő, 
nem elég egy hosszú emberöltő, 
s száz kötet sem, s nem tesz azzá semmi, 
mit elhallgatsz, nem hagy megpihenni!
 
Munkád lehet pontos, gonddal végzett, 
egyszer úgyis utolér a végzet, 
s amit addig sugallt szájba, tollba,
veled együtt süllyed majd a porba.
 
De ha egyszer mégiscsak kimondod, 
egycsapásra ledobod a gondot.
És a szóra, hogyha utat talál, 
már nem üthet pecsétet a halál! 

Feleségemnek

Beküldte hubart - 2019, április 3 - 17:28
Mikor koszorúba font ölelő karod,
te lettél az örök angyali oltalom,
tudom, hogy mindig csak a javam akarod,
mint a mesebeli mindent járó malom.
 
Te vagy a napsugár virágos rétemen,
tarisznyámban kenyér, fejem fölött tető.
Mérhetetlen érték, nagy kincs vagy énnekem,
felbecsülhetetlen, de megbecsülhető.

Add hát nekem!

Beküldte hubart - 2019, február 22 - 13:53
Világom oly sivár ma nélküled,
akár a február, oly fénytelen.
Mézédes szőlő híján nincs szüret,
csodát nektárod tenne énvelem.
 
Elandalít szavad, de csókod add,
a bársonyos-puhát, a selymeset,
ne tétovázz tovább, a perc szalad,
sirathatod, mi egyszer elveszett!
 
Ne várj csodát, a nagyvilág ledér,
sekély a vágy, ha csak futókaland!
Szerelmem, ó, ezerszer többet ér!
 
Egy angyal őriz engem itt, alant,

Shakespeare: CII. szonett

Beküldte hubart - 2019, február 15 - 14:23
saját fordítás

E szív imád a látszat ellenére,
szeretlek én, de nem fitogtatom,
ki folyton esküszik szilaj hevére, 
nagyon gyanús, abban ne bízz vakon!
A lelkem zsenge, új tavaszt találva
fakadt a dalra, mint a kismadár, 
füledbe zengte énekét az árva,
de néma lesz, ha tombol itt a nyár.
De nem kevésbé szép a nyárderék, mint
midőn az éje nászba ringatott, 
ha vad zenéje fájdalommal érint, 
unott a kéj, a túl gyakran kapott.

A Tündérkert fölött

Beküldte hubart - 2019, február 11 - 06:28
Az ősi táj rögén a réti fű se nő,
a szél elül, fenyőfa ága sem remeg,
a sziklabérceken megáll a vén idő,
a szürke fellegek ma könnyet ejtenek.
 
Ott lenn, a völgy ölén sok ember ünnepel,
a Tündérkert fölött mint horda ül ma tort
ki ősi kultúrát buzogva tüntet el,
és mindent szétzilál, mi egykor egybeforrt.
 
Kis nemzetünk szelet vetett, s vihart kavart,
de úgy tekintik, mintha egyre vétene.
Igaztalan fenyít, mi már száz éve tart

Rügyet remélj!

Beküldte hubart - 2019, február 9 - 08:38
Mit rejtegetsz, te zsenge parti ág?
A barka selyme hoz talán tavaszt? 
Ha bolyhaidba bújt a jobb világ,
az oltalom ma pusztulást halaszt.
 
Kibontja majd a fény a lombodat,
a nyári napsugár időz vele, 
s a csősz kezébe jó husángot ad
szilaj göcsörtös ágad ősz fele.
 
De ő se véd meg ám, ha jő a fagy, 
s a földre hull a sárga fűzlevél, 
de addig is hites bizalmat adj, 
amíg az ember él, rügyet remél.

Ne féljetek!

Beküldte hubart - 2019, február 4 - 11:44
Barátaim, ma itt e Földön 
kemény dió a szebb jövendő;
zihálok én, s a nyelvem öltöm,
de égig érő babfa nem nő. 
 
Sosem vetem a más szemére,
ha nem haladnak úgy a dolgok, 
s kaján kacaj a munka bére, 
ugyan, ki lenne tőle boldog?
 
Ne féljetek! Ha összetartunk,
hitünk kovácsol egybe minket,
s ha dúl az ár, kitart a partunk 
sikerre vinni terveinket.
 
S ne féljetek, ti álbarátok,

Deja vu

Beküldte hubart - 2019, január 31 - 19:40
Hiába volt a régi Róma nagy,
eltékozolt hatalmat, fényt, erőt,
elhitte tán, örök, mit hátrahagy,
de pusztulása, lám, elérte őt.
 
Penészvirág virult a szellemen,
az ünnep is vad orgiába fúlt,
pogánypecsét esett a szent jelen,
kelet felől a népek árja dúlt.
 
*
Ma már határok szinte nincsenek,
gyalázni, ölni jár a hódító,
szorong a vén Nyugat, szegény beteg,
macséta vár reá, avagy bitó?
 

Hogyan tovább?

Beküldte hubart - 2019, január 29 - 14:53
Profán a lét, bizarr szigetvilág, 
s a büszke vér vidám kalandra hajt.
Ha majd az ár hajónk nyakára hág,
s a partra vet, hol is fogunk talajt?
 
Talán derék Robinsonok leszünk,
s ha sült kanári szánkba nem repül,
gumó, gyökér után kapar kezünk,
no és a törzshelyünkre Péntek ül!

Temze parti piknik

Beküldte hubart - 2019, január 26 - 08:23
Skót dudából zeng az ír dal, 
míg az angol  bacont irdal. 
Ki idegen, ki pedig brit,
cigány szól rád: „n-ai un chibrit?” *
 
Csattogtatod öngyújtódat, 
tüzet addig már egy tót ad. 
Cigit is kér hozzá Gábor, 
s hömpölyög a migránstábor.
 
Majd’ fellök a folyóparton, 
s még te mondod ki, hogy: Pardon! 
Kosztra jönnek, ingyen enni, 
a bobby fél közel menni. 
 
Farmert vennél, márkás inget, 

Eljössz megint

Beküldte hubart - 2019, január 23 - 21:32
A kis szobádra ült a félhomály, 
feledve száz recept s a gyógyszerek, 
a lámpa ég, s az est magánya fáj,
el is merengsz, amint a perc pereg. 
 
Még benned él a régi délután, 
a bók, a titkon elrakott szavak, 
de most a NOX zenéje szól csupán, 
a dallamok füledbe zsonganak.
 
Az én magányom oly sötét verem, 
de jössz megint ma, biztosan tudom, 
az álom elrabol, s az éteren 
megérkezel, 
s szemhéjamat ma újra rád csukom! 

Meddő talány

Beküldte hubart - 2019, január 20 - 14:20
Ha már a kezdet kezdetén 
a bánat sír e tollhegyen, 
miért is írok verset én? 
Azért, hogy eggyel több legyen?
 
Ugyan, ma már kit érdekel
e sok szemét, a holt papír?
A polcon úgy sem férnek el, 
s az élet sokkal jobbat ír!
 
A vers, a könyv csupán kacat,
a tűzben ékes lánggal ég, 
a tinta rajta folt, maszat, 
elég lesz ebből, már elég! 
 
Nevetni, sírni, írni kár, 
fölösleges az érzelem, 

Oldalak