Mindent tudnak a hülyék!
Számukra nem lehet titok,
Se a Kezdet,
Se a vég...

Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Mindenkinél mindig jobban,
Szegények...
Sose lesznek
Se Bölcsek,
Se Szerények...

Mindent tudnak a hülyék!
Mindig tudnak,
Mindent tudnak,
Mindenkinél jobban tudnak,
Bőszen kinyilatkoztatnak,
Imponálnak önmaguknak
Szegények...

A többiek tapasztalnak,
Tanulnak a sírig...
Csak a hülyék tudnak mindent

Egykori hungár köznépek
Csöndes szerénységben éltek

Hosszú történelmi éjben,
Itt, a Kárpát-medencében.

Éltek,
Vetettek,
Arattak;
Észrevétlenek maradtak.

Nevet mindig mások kaptak,
Akik aztán beolvadtak,

Maguk is köznéppé lettek,
Éltek,
Arattak,
Szerettek.

Egykori hungár köznépek;
Őket a modern régészet

Nem ismerte, nem kereste,
S amikor mégis meglelte,

Hamis mértékekkel mérte,
Mindig olyasminek vélte,

Amit politika súgott,

Kopnak az évek…

halkul az ének…

lassul a ritmus… rozsdás a láb…

Már csak az emlék

őrzi, hogy nem rég

víg kacagással ringott a tánc.

Ringott a csípő,

s a báli cipő

repülni készült, ütemre járt,

lehullt a bilincs,

s a kacér hajtincs

szabadmadárként lebegve szállt.

Kárpátok főnixmadara
Eddig nem adta fel soha.

Hallgatag idő rejti el,
Hogy először mikor szállt fel

Kárpát-medence egére
Hallgat a múlt sötét mélye.

Rézkor?
Bronzkor?
Idő suhan...
Hogy magyar szó mióta van

Kárpátok hegyei alatt;
Tán örökre titok marad.

Kárpátok főnixmadara
Sosem a múltat siratja.

Kárpátok jege csikorog;
Voltak sötét évszázadok,

Vihar, vércsöppek a havon,
Nyegle idegen uralom,

Rabló és hódító hadak,
Mind azt képzelte, itt marad.

Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,
Régi csillagzat volt akkor,
Nagyon-nagyon régen.

Egy hajdani életünkben
Talán még a fát se láttuk
A zöldellő ágtól,
Nem tudtunk egymásról,
Éltünk,
Láttunk,
Tapasztaltunk;
De talán mégsem hallottunk
Még a Boldogságról.

Holdak mosolyogtak,
Napok izmosodtak,
Néha fogytak az emberek,
Néha sokasodtak.

Valamikor régen,
Csillag volt az égen,
De más csillag,
Régi csillag,

Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
Tavasz ragyog,
Álmos világ hebeg-habog;
Az idő hol fut, hol meg andalog,
Vágyak szárnyalnak,
Csak a politika kullog gyalog;
Múlt komorlik,
Jelen dadog,
Friss jövő andalog;
A Szerelem soha el nem párolog.

Reggelek,
Percek,
Pillanatok..
A Lét vacog,
Az Élet mosolyog;
A vén hajléktalan végzet morog;
Gyomra korog,
Az anyagelv részegen tántorog,
A ha a hit imbolyog,
A szkepszis vicsorog,
S örök sírjából elősompolyog.

Reggelek,

Hatvanas éveim élem;
Mellettem
A Feleségem.

Még jóval a Styxen innen;
Még van jövőm,
Van mit vinnem.

Még van jövőm,
Van mit vinnem,
Még velem ballag az Isten.

Van aranyos
Feleségem;
Hatvanas éveim élem.

 

A hülyeség prófétái
Szabadok lehetnek,
Tökkelütött szektáikba
Most is térítgetnek.

Világpolitika rétjén
Számos birka béget,
Szorgoskodva terjesztgetik
A szent hülyeséget.

Minden hülyeségnek pedig
Az ám a törvénye,
Hogy még nagyobb hülyeség lesz
A következménye.

A hülyeség prófétái
Tornádót kavarnak,
Miért legyen béke, ha ők
Háborút akarnak?

A hülyeség jó pár ezer
Prófétája béget;
Miért legyen normális a
Hétköznapi élet?

A hülyeség prófétái -

Atlantiszi álmok háza
Idő felszíne alatt;
Ami szép álmot teremtünk,
Mindörökre megmarad.

Atlantiszi álmok háza;
Bár hatalmas az Idő,
A régen letépett Remény
Minden nyáron újra nő.

Atlantiszi álmok háza;
Minden csak emlék marad -
Csupán bennünk gyarapodhat
A megszentelt Pillanat.

 

Jó késő este
Hozzád hazajönni;
Örülni, ahogy egyre fogy az út,
Aztán Rád nyitni a kicsi kaput,
Hallani, hogy a két kutya fogad,
S megpillantani
A Mosolyodat.

Fejünk fölött
Ezer csillag pörög...
Amíg hazavársz,
Mindig
Megjövök.

 

Se pénz, se posztó-világban,
Étlen-szomjan, mégis bátran,

Düledező várfalakon,
Vagy portyán, zsákmányolt lovon,

Kocka lapján, szablya élén,
Mindig nemzethalál szélén,

Mindig kevés zsoldban-becsben,
Mindig túlerővel szemben,

Halál-szomszédságban éltek
A néhai jó vitézek.

Tragikus, pusztuló idő,
Mindenütt oszmán túlerő,

Jelen, jövő csak ravatal,
Ország közepén védvonal,

Lehet ostrom alatt a vár,
Sose menti fel a király.

Pusztuló hazáért,

A jó vers sosem alkuszik,
Pénzért, díjért nem hazudik.

A harc elől el nem farol,
Túlerőnek nem udvarol.

Kánonokra semmit sem ad,
Mindig öntörvényű marad.

Nem kuncsorog, nem intrikál,
Hivatalszolgának nem áll.

Szamárlétrára nem oson,
Szirénhangra vállat se von.

A gyöngére rá nem tapos,
Sohasem lesz kétkulacsos.

Rébuszokba nem menekül,
Helytáll, legfeljebb egyedül.


 

Távoli zuhatag hangja,
Mint ős templomok harangja

Száll az időfolyam felett;
Akik éltek, figyeljetek!

Egyre több a baljós fodor,
S a gyorsuló idő sodor.

Még ragyognak fenn a Holdak;
Élnek a holnapi holtak.

Most kell váltani más ágra,
Jövendőre,
Biztonságra.

Még makacs remények várnak;
Vannak biztonságos ágak,

De fülét hegyezi a baj,
Egyre közelebb a robaj.

Tökfilkó kormányos-sereg
Helyett jöjjenek
Emberek.

Holt jövendő baljós ágán,