Végzet, az öreg képkufár

Végzet, az öreg képkufár

Állandóan vevőre vár.

Tudja, hogy hiába viccel,

Mivel Isten sose giccsel.

Rossz jövő-képekkel házal,

Füllenteni sose átall.

Pénzes balekot nem várat,

Rásóz rossz utópiákat.

Végzet, az öreg képkufár;

A készlete nagyon sivár.

Mézesmázos utópiák;

Rózsaszínre gyilkolt világ,

Poklok bugyraiban kutat,

És az utópia-tudat

S az áldemokratikus rend

Gép-egyenlőséget teremt...

A Szellem éppúgy nincs jelen,

Mint a legrosszabb scifiben...

A másik végletet adják

Lehangoló disztópiák.

Mindegyikük undorító,

Lelkiismeret-romboló,

Mindenért embert okoló

Világvége-kollekció...

Végzet, az öreg képkufár

Nem tudja, hol van a határ,

Vagy nem is akarja tudni;

Neki jót hozhat a lutri.

Neki a Szabad Akarat

Örök ellensége marad,

Prédikál ezer kétséget,

Örök szükségszerűséget,

S árulja mázolmányait,

Hátha megszédít valakit...

Végzet, az öreg képkufár

Voltaképpen - csodára vár.

Profán világmagyarázat

Nem ráz meg öröklét-házat,

És az úgynevezett "mémek"

Isten helyébe nem lépnek.

Végzet, az öreg képkufár

Önmagára sose talál.

Mint agg avantgárde-kövület,

A Tradícióra süket,

S a formabontás alkonyán

Ő lesz az utolsó profán.

Anyag-feltámadásra vár

Végzet, az öreg képkufár.