Naplemente

Szép példája a vagyakozo, félve a jövőbe tekintő versnek. Benne van az öregedés, az elmúlás is... De egyetemes kérdése miatt nem csak egyéni sors van benne.

     A költői kérdések egyszerűvé teszik

     az általános érvényű mondanivalót!

A verset végigolvasva először egy kérdés fogalmazódott meg bennem: ki lehet a megszólított? A verbális környezet miatt nem gondolom, hogy nagy általánosságban a nyájas olvasó, inkább az a társ, akivel a szerző eddig is együtt élt át mindent. Annyira szorossá lett az összetartozásuk, hogy a két személy szinte eggyé vált: nem külön-külön gondol a szerző valamelyikük elmúlására, hanem kettejüket tekinti mintegy egyetlen halandó indivíduumnak, amely megszűnik élni báremlyikük fizikai elmúlásával. Nekem ez az értelmezés teszi kiemelkedővé a verset, amellyel szemben formai kifogást sem találtam. Egyetlen hely bizonytalanít el: a szél által felkavart port állva is, mozogva is egyaránt nyelnünk kell, itt tehát a "vagy" helyett ugyanannyira helye volna az "és"-nek is.