Idővel

Idővel elmerül ez is egy fájlban,
mint dörgő bálnahang az óceánban.

Tán egy új dimenzióra rátalál,
időnek síkjain, hol ezer talány,
és tükrön ível át hét-szín vízesés,
honnan visszanézni mára, késztetés.

Verssorokra bízom mind a kincseim,
igézzenek helyettem megint, megint...
Mit sem érdekel a zűrös nagyvilág,
újból itt vagyok, nem kellenek imák,

de keljen útra álom minden éjjel,
hogy égő szenvedéllyel összeérjen.
Ujjaink fonódnak, lelkünk vágyat ír,
rezdüléseinknek jár utat, ha bír.

Remélem, megmarad mégis a mában,
akár a kis csodánk a félhomályban.