Gyöngyszemem

Nem hagylak senkinek, és mégis hallgatok.
Nem hívlak magamhoz, te titkon jössz felém.
Csak merném mesém elmondani... úgy vagy itt,
hogy álmom beenged, s képet pingál elmém.

Kapaszkodok húsz körömmel, hiába csönd
és néma távolok s a vízbe fúlt hegyek,
és félek úgy az ártól, széltől is... ledönt;
bárcsak végre látnám, hogy legyen, hogy legyek.

Tudom, a vérem csak csordogál, s a világ
pokolra űz magából, nem tűr meg, taszít,
és szomjazom, hiába tengerár; sivár
sivatag, kőből köpült fájdalom van itt.

Te jól tudod, a csöndek olykor csendesek,
s érted így zenélnek, szótlanul, szavakba
varrják azt, amit a hang sosem engedhet,
csak a csönd: a lélek és a szó hatalma.

Énekelek. A láz olthatatlan tarol.
Hűlni nem vágyom, minek? Éppen Ott vagyok.
Én böngészem a szót, Te érzed a hangot –
százból egyet, és ezért élnek a dalok.


Bizet – Je crois entendre encore
https://www.youtube.com/watch?v=3uih6OWuxBI


Kép – Pinterest

Hozzászólások

hzsike képe

Fájdalmasan szép...

Ölellek.

Kankalin képe

Köszönöm szépen, kedves Zsike! :) 

Csilla képe
Kankalin képe

Kedves Csilla, köszönöm szépen! :) 

lnpeters képe

Micsoda szépség! Köszönöm!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Kankalin képe

Köszönöm szépen, kedves  Laci! :)

Csodás rezdülés!

Kankalin képe

Kedves Imre, köszönöm szépen! :)