Büszke madár

Dérlepte erdőszéli zöld gyepen,
szegény, soványka gólya őgyeleg.
Tollas mellénykéjébe túr a fagy,
sietve megdermedt békák után motoz.
 
Szeme elidőz a honi tájon,
itthon vagyunk, a tél már itt topog,
kertek,  és rétek úgy remegnek itt,
akár e hosszú lábú, büszke madár.
 
Most ködlepelben állok meggyötörten,
lelkembe túl kegyetlen szél sodor
megannyi kínt, sötétlő gondboholyt,
ma mellig ér a fájdalom, s nem értem.
 
Uram, viseltem én a próbák súlyát,
megroppant bennem szívem porcelánja.
Világom csúf rom, itt hever szerteszét,                               
mondd, érdemel-e ily keservet ember?