Álmaimban egyszer már láttalak

Álmaimban egyszer már láttalak,
mosolyoddal rögtön megigéztél,
figyeltelek – lopva te is néztél –,
a fák alatt sokáig vártalak.
 
Eljött az éj, a Hold, a csillagok,
de téged nem sejtetett árnyék sem,
ott maradtam reggelig – emlékszem;
köd szitált, s még kísért az illatod.
 
S most, hogy itt ülsz velem, és átkarolsz,
nem hagynád, hogy hiába várjalak;
álmaimban elhozott már a sors
 
szitálva ránk szűz csipke-vágyakat.
Szerelmünk friss vetése áldva volt,
s lettem boldog, hű hitves – általad.