Viharsarok

Vándor, ki itt belépsz, -tegnap áll a mának-
zörgőcsontú árnyak jajszavai várnak.
Megrendült alakok takarják arcukat,
gyereket alig látsz, nincsen már fél tucat.
Fiatal suhancok, céltalan csellengők,
fűszagú ruhában gyűjtenék az erőt.
Görnyedő férfiak, mind fogatlan aggott,
lomha a járásuk, már korántsem legott.
A tenyerük érdes, bár a szájuk éhes,
de tenni ellene egyikük sem képes.
Aki mégis tenne, egyből lehurrogják,
inkább a penészes kenyerük nyammogják.
Réveteg asszonyik', szemük könnyeket ejt,
topa lábuk sajdul, táncot az már nem lejt.
Kikapart gesztenyét megennék szívesen,
de uruk küzdelmét nem hagynák sohasem.

Ébredj Viharsarok! Régtüzed hová lett?
Nem sírás kell ide, hanem az elszánt tett!
Gyermekek, unokák, mindeneink felett!