Valahol...

 
A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!
 
Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle lim-lom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.
 
Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.
 
Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán meg van már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye; a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.
 
Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.
 
Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.
 
Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.
 
Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyen félét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.
 
Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.
 
Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.
 

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Ilona!

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

Zagyi G. Ilona képe

Köszönöm szépen a figyelmet!