Valahol

Háromszéki őszi reggel.
Székelykapun száll át a köd,
bújik a nap, lustán kel fel,
s aztán ragyog hegy és a völgy.

Valahol egy kis szobában
monitorkép fénye kéklik,
billentyűk betűsorában
baráti üzenet hírlik.

Egy kattintás, repül a kép,
száguld a vers láthatatlan’ ,
elektronikus madárként
szíve dobban, szárnya csattan!

Nem zavarja város zaja,
pedig nyüzsög itt az élet,
templomok harangzúgása,
melyre rezdül minden lélek;

piactéri morajlás és
az utakon kocsibúgás,
olykor esőpermetezés,
napot űző elborulás.

Székelykapun jut át a hír,
mely nem csukódik be soha.
Barátság – mindenre gyógyír,
érző szívek víg otthona.

Őrkő szikla-meredélyén
látlak téged megpihenni…
Debren vizén úszó remény,
mikor fogsz hozzám találni?