Titanic

Már a percen édes izgalom remeg -
vágyhajóra szálltak mind a boldogok.
Végre szól a kürt, a gép ha földohog:
Isten óvd a jámbor árva lelkeket!

Míg a nagy szalonnak éje felpezseg,
drága ónkupába bájital csurog,
szép imába szállva lent a koldusok,
itt ma nem lehetnek ők se vesztesek.

Jár a pór lapátja, mint a fürge nyüst,
szárnya kél hajónknak, izzva leng a lég,
kék szalagra vágyna, égre száll a füst.

Ám a szurkos éjbe’ célba ér a jég,
éle, mint a penge, fénye színezüst.
Neptunusz haragja sújt le. Itt a vég.