Repülj még...

 
Apró magból fakadt.
Nőtt, táplált ágakat.
Ékes lombkoronát
viselt az ég alatt,
s az évgyűrű korát.
 
Zálogát adta és vette
a tél, a tavasz, ősz, a nyár.
Fészket rakott rá két madár.
Úgy szerette... rejtegette.
 
Bennük gyönyörködött,
míg nőtt, erősödött.
Óvta, leste, várta.
Törött és felnyögött,
ha fagy, szél átjárta.
 
Búcsúzott, elköszönt a tél,
ám a dalra hiába vár,
egyedül van a kismadár,
s holt ágon ül... nincs falevél.
 
Sorvad, mint a bánat,
könny hiába árad.
Szikkad lent a földben,
korhad törzs, kiszárad.
Sóhajt: Repülj fölöttem!
 
Repülj, hagyd itt a holt teret,
tudod, mit takar a felhő.
Van otthonod, míg van erdő.
Legyen még dal... Isten veled!  
 
 
2017
 

Hozzászólások

Csilla képe

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

 

Zagyi G. Ilona képe

Sajnálom kicsit, hogy nem sikerült átadnom, hogy egy madárpárról van szó, akik fészket raktak ezen a fán, majd egyedül maradt... (mint a kritikában meg is jegyezte "valaki") a bánat, (ami lehetne akár emberi is) míg a fa is kiszáradóban  stb, stb. :( 

gosivali képe

Nagyon átjön ez a hangulat- és érzésvilág... Néhány sorban annyi minden...!