Repülj még...
Beküldte Zagyi G. Ilona - 2020, február 11 - 21:50
Apró magból fakadt.
Nőtt, táplált ágakat.
Ékes lombkoronát
viselt az ég alatt,
s az évgyűrű korát.
Zálogát adta és vette
a tél, a tavasz, ősz, a nyár.
Fészket rakott rá két madár.
Úgy szerette... rejtegette.
Bennük gyönyörködött,
míg nőtt, erősödött.
Óvta, leste, várta.
Törött és felnyögött,
ha fagy, szél átjárta.
Búcsúzott, elköszönt a tél,
ám a dalra hiába vár,
egyedül van a kismadár,
s holt ágon ül... nincs falevél.
Sorvad, mint a bánat,
könny hiába árad.
Szikkad lent a földben,
korhad törzs, kiszárad.
Sóhajt: Repülj fölöttem!
Repülj, hagyd itt a holt teret,
tudod, mit takar a felhő.
Van otthonod, míg van erdő.
Legyen még dal... Isten veled!
2017
Hozzászólások
Csilla
2020, február 11 - 21:51
Permalink
Kedves Ilona!
Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!
https://rukkola.hu/termek/versek-egi-pasztorok/
Zagyi G. Ilona
2020, február 12 - 08:04
Permalink
Sajnálom kicsit, hogy nem
Sajnálom kicsit, hogy nem sikerült átadnom, hogy egy madárpárról van szó, akik fészket raktak ezen a fán, majd egyedül maradt... (mint a kritikában meg is jegyezte "valaki") a bánat, (ami lehetne akár emberi is) míg a fa is kiszáradóban stb, stb. :(
gosivali
2020, március 7 - 11:28
Permalink
Nagyon átjön ez a hangulat-
Nagyon átjön ez a hangulat- és érzésvilág... Néhány sorban annyi minden...!