Rejtélyes Pasubio

Hasadozó sziklák láttátok a vihart,
A villámló felhőt, mit aknatűz kavart,
Fecskehadként rajzó gránátrepeszeket,
Szikrázón szétrobbant hófehér köveket.
Borzalmak borzalma előttetek zajlott,
A lövegek hangja mikor felmorajlott,
Ontották a halált számlálhatatlanul,
Felkelő napfénynél, vagy ha bealkonyult.

Vagytok szemtanúi, hogy történhetett meg,
Pasubio csúcsa kíntól megremegett,
Őrült fájdalmában utolsót vonaglott,
Hatalmas kőtömeg szamárhátra omlott.
Láthattátok mikor hősöknek vére folyt,
Mennybe menő fohász, jó istenükhöz szólt,
Ha netán túlélte valaki a csapást,
Kőtömbök nyelték el szétszabdalt végtagját.

Idefent a csúcson igézők a sziklák,
Hófehér kövek közt selymes gyopárvirág,
Kavernák közt cikáz, zúg, dalol a szellő,
Vállamon pihegő, szelíd bárányfelhő.
Szégyellve hunyom le deres pilláimat,
Ne lássa egyik sem szememen a fátylat,
Könnycseppjeimet, mit fájó bánatom szült,
Hisz eme Golgotán sok élet megfeszült.

Hallgatnak a kövek, oly beszédes a csend,
Minden kis hasadék történelem itt fent.
Számtalan hőst, kit ma kősziklasír takar,
Könnyezve gyászolja olasz, osztrák, magyar.
Hajdani ellenfél, bizony mind jó barát,
Együtt hörpintik a vigasztalás borát,
Régmúlt borzalmait közösen idézik,
Hős fiak emlékét szívük mélyén őrzik.

 

Hozzászólások

Látni vélem a fejlődést a korábbi versekhez képest. Erénye a témához illeszkedő emelkedett, pátoszba azonban csak alig-alig átcsapó szóhasználat, a (saját magához képest) visszafogott terjedelem, a felező 12-es séma pontos betartása. Ugyanakkor néhány ríme botlik, vannak agyonhasznált rímpárok is, és néhány írásjel hiányzik.