Rács mögött

Az oroszlán ült a párkányon,
a rigót nézte, mint messze száll.
Néha kinyílt a kórterem ajtó,
s beszólt egy hang: - Józsi mit csinálsz?
De Józsi csak nézett mereven,
és az oroszlán lett az esti látomás;
a rigó baltával kezében repked,
s Józsi nem csinált semmi mást
— ült csendesen, néha biccent a feje,
vicsorra torzult mosolyban él —,
hatalmas üvöltéssel az oroszlánra ugrott,
ki a párkanyon fekve csendben henyélt.
A rigó röhögött és rázta a baltát,
orvosok futottak, az idomár is jött.
A nyugtató injekció megtette hatását,
és Józsi arcára kiült a közöny.
Az oroszlán sértve távozott,
és lett helyette új látomás:
a rácson belül élni unalmas,
csak a varjaknál divat az esti kárhozás.
A rigó az maradt és baltáját feni,
Józsi torkából feltört egy mosoly,
a madár rémülten az ablaknak ugrott,
az orvos beszólt: - Józsi ne bomolj!
Ő csak állt, és csóválta fejét,
majd röhögve ugrált az ágyak tetején,
a görbe tükörbe nézte az arcát,
s a glóriát kereste busa fején.
Egy mozdulattal törte szét a rácsot,
és a rigó kacagva mutatta az utat,
a párkanyon állva farkasként üvöltött,
de lent a mélyben csak egy kutya ugat.
Hirtelen csend, majd a tompa puffanás,
a doktor úr képére ráfagyott mosoly,
a jelentését írva csendben mormogott
— én mondtam neki: Józsi ne bomolj!
Az intézet mögött a puha földben
a széttört rácsokból készült kereszt,
a gyászruhás rigó a kereszten ülve
szidja a rendszert: Te tetted ezt.
Pár nappal később a kereszt is eltűnt,
és nem maradt más, csak a látomás.
A szabadságvágy a föld alá vezet,
és a kereszt árán ihatunk áldomást.