Novemberi szél
Beküldte ... - 2020, december 11 - 22:49
Arcomba fúj az őszi szél,
hideg világa éget,
kabátomról hajszálaid
már szerteszórta végleg,
csak hangodra emlékezem,
most az is oly időtlen,
és ténfergek magányosan
ázott, lyukas cipőmben.
Mögöttem alvó városok
tűnnek el vontatottan,
a kertek alatt ballagok
mély, süppedő homokban,
lelkem megannyi rebbenés,
akár madár lehetne,
ki nem repült a többivel
időben a melegre.
Az utcalámpák fényei
bágyadtan, elgyötörten
szivárognak a földre le
a sűrűsödő ködben,
szürkére fagyott alakom
már szinte észrevétlen,
előredőlve ballagok
a novemberi szélben.
Hozzászólások
Csilla
2020, december 11 - 22:50
Permalink
Kedves Imre!
Szerkesztőségünk nevében gratulálok a vershez és megérdemelt helyezéséhez!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
...
2020, december 12 - 10:30
Permalink
Kedves Csilla!
Kedves Csilla!
Köszönöm szépen!
Haász Irén
2020, december 12 - 16:33
Permalink
Szeretettel üdvözöllek,
Szeretettel üdvözöllek, örömmel olvastam szép versedet!
...
2020, december 12 - 17:51
Permalink
Kedves Irén!
Kedves Irén!
Köszönöm szépen, igazán jólesik!