Noé

Körben a világ egy üveggolyó,
Homályos falú végtelen tér.
A gyöngyöző cseppek fénytükrében,
Magányos hajódon eltűntél.

Párás az illat, súlya van a légnek,
Fehér szakálladba levél vegyült,
Gyökért eresztett reszketeg lábad,
És karod ezer virágot szült.

A jóságot nem vödörrel mérik,
Bárkád lebeg a rossz tengerén.
Szürke szemed messzi partot kutat:
Kikötnél végre Isten kezén.
Szobrot állítasz a kisujjára,
Olajágat tartó meztelen nőt.
Te galambként a mellére szállsz, és
Lehunyt szemmel sóhajt majd ő.