Nincstelenül
Beküldte hevesieva - 2011, november 15 - 10:49
Üres a tenyerem is,
s olyan árva vagyok;
végképp nincs semmim.
Az ígéret-filléreket,
amiket nagylelkűen még
viseltes kalapomba löktél,
odaadtam az első, felém
tántorgó reménynek.
Megsajnáltam nagyon,
ruhája rongyos volt,
kérő keze remegett,
csak a szemében csillogott
valami ábrándos erő,
valami jövőt sejtető.
Igen – mint mindig –,
most is a szemek
babonáztak meg,
amint fátyolos
íriszükön előtűnni
láttam, sorsom
elrajzolt vonalait.
Most végképp nincs semmim,
s olyan árva vagyok, nézd;
üres a tenyerem is.
Hozzászólások
Sea (nem ellenőrzött)
2011, november 15 - 11:35
Permalink
Kedves Éva! Szeretettel
Kedves Éva!
Szeretettel gratulálok az első versed parnasszusra való felkerüléséhez!