Mikor elfogy az út

Lassan sötétedik a nap.
Szétreped az ég
a szenvedés súlya alatt.
Ádám görnyedt hátán
mennyi szenny,
mit rárakott az ember!
Egymás torkát fogva
imát mormol,
másik lelkét tapossa el.
Mit érdemel az a bűnös,
ki az embert kifosztja?
Bankok uzsorája
szétfeszíti mellem,
szívem is kellene néki,
az is néki dobogjon,
én majd a kerítésen
csontomra száradok.
A rigó is dadogva fütyül majd,
mikor nincsen-házam ablakán
beszökik a napsugár.
Ott állok kifosztva,
szomszédom, a halál
hoz egy korty italt,
felköszönt halálom napján.