Ma még a Holddal táncolok

 
Sok sebet ejtett rajtam a félelem,
átvergődtem a sötét álmokon.
Gyerekként hittem, az élet végtelen,
s hogy most rövidül, nem csodálkozom.
 
Azért kaptatón túl lesz még ránc-remény,
s a perc csodája szerteszét hever.
Ha majd ott leszek az idő peremén,
szednem belőle ne legyen teher.
 
Távolabb lucskos a torlasz-gördület,
tegnap-foltját fonnyasztva szétterül.
A hitben-pirkadat nem fog már tüzet,
s fújom a pernyét tehetetlenül.
 
Ha most így egymásból újjászületünk,
szemünkre holnap más álom tapad.
Egy-egy filmkockát majd visszapörgetünk,
s fehérre festünk elmúlt vágyakat.
 
Örökké forogni engem kér a Hold,
bár eléggé fáradt lett a lelkem.
De egy pillanatot éppen hozzátold,
s lesz időm, hogy magamhoz öleljem.
 
2018. szeptember 2.
 

Hozzászólások

Csilla képe

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versedhez és Parnasszusra kerüléséhez!