Gyökértelenül

Némán, gyökértelenül állok,
nem ijesztenek  már
csapkodó villámok,
sebzett szárnyaimnak
nem fáj az ég hideg kékje.

Ablakom alatt kopog
az acsarkodó szél.

Homokszemcsék szitálnak,
megkövesült idő didereg,
kinyújtom feléd a kezem,
szélütötten, bambán,
könyörgő alázattal kérlek:

úgy vigyázz rám,
hogy gyűlölni ne tudjak!