Égi harmónia

 

A félelem lelkünkre ül, mint a korom,

bevonja oly vastagon, hogy bent reked a lélegzet.

Lassan eltemet, akár a föld temet hervadó levelet.

A szeretet semmibe vész, mint az éj, ha csendben kél a nap,

”semmi ágán ül" a szívünk, s nem érti e véges végtelent.

Foszladó lelkeink fölött Te őrködsz rendületlenül,

s lágyan, akár a szél, titkos mélyekre szállsz,

vársz, s ledöntöd a félelem-falat.

Erőd alatt roskad az akarat, formálsz, faragsz belőlünk,

összetörsz…térdek rogynak , s fényedben újjászületnek vágyaink.

Élsz! Hatalmad hirdetik a csillagrendszerek,

hegyek és áradó vizek, hirdeti a szeretet,                                                                                                                            

melynek bűvkörében elhamvad minden fájdalom, semmibe vész az ármány.

Tekints ránk! Feledd, hogy árulók vagyunk, hogy elfeledjük jóságodat.                                                                            

Légy zúgó patak, amely kimossa lelkünk szennyesét,

adj új esélyt, hogy újragondoljuk az életet,

és mint a dajkaujjú szél, mely alig-alig borzolja az alvó vizeket, járj át,                                                                         

teremts bennünk égi harmóniát, Istenem.