Jelenlegi hely

Csalogató

Beküldte Zajácz Edina - 2011, november 23 - 11:14

Virágos rétre visz a homokút;
fonjunk koszorút, sose szomorút.

Adod, én toldom: előbb a sárga,
ketrecem ága ne legyen zárka .

Balról az élet, oltalmat talál,
jobbról a halál, bánatot kaszál.

Lányon a szoknya, épp oly takaros,
kell még egy piros, csókja ánizsos.

Tündöklő lila pillangók szárnyán,
viola szárán nem marad árván.

Ártatlan szívben nyílik a fehér;
szerelme ledér, egekig felér.

Szemének zöldje tavaszba hajlik,
kacaja hallik, válladon alszik.

A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja

Hozzászólások

Weinberger

2011, november 23 - 11:35

Permalink

Mehet. Ez a vers valahol a

Mehet. Ez a vers valahol a határvonalon billeg: a vonzóan kötött formai jellemzők betartása céljából itt-ott enegdmény tétetik a tartalom, a logika kárára. Szerintem azért még bőven a közölhetőség javára billen a mérleg.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Mysty Kata

2011, november 23 - 11:39

Permalink

Érdekes indítás,

Érdekes indítás, koszorúfonásra invitál.

A 3. vsz-ban furcsa ellentét (élet-halál) jelzi a koszorú rendeltetését(?) Mégis a takaros kislány tölti élettel az ötletszerűen ősszerakott, dalba illő képsorokat...

Kata

"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"