A régi ház

 
Hiába sóhajt hullámzó dallam,
hiába rezzen szívemen fájdalom,
az idő fakul, talán kölcsönadtam,
talán tovarebben hullócsillagon.
 
Benőtte a dudva a régi kertet,
dérré dermedt a nyár a fákon,
hajdan volt életből bús magány lett,
fázó álmokra a sors múltat ráfon.
 
Ködből fénysugár tör utat felém,
könnyel símogat a remegő kéz,
ölelném én is a szívemre őket,
de letűnt ösvényen járni oly nehéz…
 
Már késő minden hullámzó dallam,
szakadt reménység roskad vállamon,
a régi ház mégis, bújó gondolatban,
tovarebben néha hullócsillagon.

Hozzászólások

hzsike képe

Kedves Brigitta!

Szerkesztőségünk nevében gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez.

Szeretettel köszöntelek. Érezd jól magad velünk!

Zsike :)