A hajóroncs

fehér homokágyban fekszem
rozsdavérben, ősmagányban
szemek néznek, százezer szem
míg fekszem a homokágyban

lesik egyre kis emberek
ahogy haldoklom az ágyban
sebemből homokszem pereg
sorsom alvadt alkonyában

amit szerelemért lehet
elkövettem, nem is bánom
daccal éltem az életet
daccal teli haldoklásom

ha nyári éj csillagport hint
a remegő olajfákra
ágyam fölé lágy baldachint
sző a telihold sugára

ha zeng a csalfa tengernek
vidám dalától a távol
szeretőmről elmerengek
aki ellökött magától

lázálmomban átölel szent
hullámkarjaival lágyan
rozsdavérben égve fekszem
ősmagányban, fehér ágyban