Sorsszámadás

A bennem élő s megrekedt idő,
a képekbe szilárdult folytonosság
agyamban tárolt s kivetíthető
életdarabjaim valódi hosszát
bizonylatul sem hívhatná elő:
a fájókat a könnyek szűkre mossák,
a szép emlék mindent legyőzve nő,
kortársak és utódok ostorozzák!
A végtelen egy részéből kivágott,
csak számomra szelt, röpke kis időmből
létemet mérő ál-vagy jóbarátok
ítéletének rostája megőröl.
A rostjaim fényét tárd fel világ,
hogy majd ragyogni lásson, aki lát.