Ötvenhét nyár s annyi tél

 

Marikámnak

 

Marikám, örök reményem;
hű hitvesem, fénylő sugár,
sorsomat óvtad keményen
s meg is védtél, ahol tudtál.
 

Szívedben szeretet pihent;
Boldog csak melletted vagyok!
Az Úr küldött örök kincsnek,
s nem lettünk boldogtalanok.
 

Lelkem friss virága lettél;
Fölnézek Rád s arcom virul,
Legszebb álmomban születtél: --
S mi tovább élünk, majd ott túl.
 

Földi sugárnak szegődtél;
értem szólt esdeklő imád,
ötvenhét nyár, meg annyi tél,
küzdő, kemény éveken át…
 

Sok ima hangzott ajkadról;
hogy csak Neked megmaradjak; --
S mikor az esti harang szól;
dicsérhessél’ madaradnak.
 

/Tököl, 2001. December 24. Karácsonyán/