Jubiláló stanzák

Hogy emlékünkbe kutatva ne fájjon,
ne számoljuk az órát, hogyha üt;
az életünket mi más tartsa számon,
mint írott magyar szavunk mindenütt
e népekkel sűrűn beszórt világon,
itt is az életünkkel tart együtt:
magyarságunkban egyetlen toborzó
a naptárt is túlszárnyaló magyar szó!

Múlt ezredünk kegyetlen történelme
elől kis őrsünk legmesszebbre jött,
Új Zélandba, e józan, jámbor helyre,
hol létnyugalmunk s békénk végre több,
mint diktatúrák rossz parancs-kegyelme.
Magyar sorsunk egymással összeköt.
Nyelvünkben élve éreztük, a sors jó:
létfontosságú volt a jó magyar szó!

Beszéltük írtuk s olvasni is kellett:
tudták írástudók s tollforgatók;
szellemvezérünk álmodta az elvet
s beindított egy új magyar lapot;
naponta dús elfoglaltsága mellett,
(ó hazánkkal tartott kapcsolatot!)
hogy összecsengjenek a magyar sorsok,
kiadta végre az első Magyar Szót!

Örömeinknek és mély gyászainknak
sok érző szívvel írt sora között
böngészve sok szép emlékünkbe ringat,
leszármazók számára lesz örök;
a családok történelméhez színt kap
s így nemzetünk vizen csobbant körök
gyanánt széledő s csak lassan kialvó!
Hű krónikás erre a jó Magyar Szó!

Magunknak is hálásak vagyunk hát;
közléssel él csak jól a szellemünk.
Becsüljük meg a fáradságos munkát,
mely megvalósíthatta ezt nekünk:
leírva egy kort így ápolhatunk át
egy újabba a múltból, mely letűnt!
Köszönje hát az olvasó s a tollnok
az alkotott s az olvasott Magyar Szót!

A költészetre akkor kért fel engem
Pali vezérünk, magyar s jóbarát:
sok kóbor versem ring azóta bennem,
melyek nagy része napvilágra lát
sok színes, számos, kétnyelvű füzetben
s lelkünkbe gyűjt létet, magyart s hazát!
Most díszmagyart ölt a még nem utolsó,
létet ünneplő Századik Magyar Szó!

2010-1-17 Wellington