Hepp Béla: Fényes sínek

Nem volt a csendnek tisztasága, 
a sárban fuldokló éjszaka 
fényujjával szemedbe mászott: 
miért nem indulsz, menj haza! 
Tántorgó lépted nem látja senki, 
kezed zsibbad, és jéghideg, 
lüktető szíved nem hallja más, csak 
az elfutó, fényes hév-sínek. 
 
Otthon. A szó üszökké égett, 
megvakult tévé és gyertyafüst, 
üres a kamra, s vacsorádul 
tenyered van csak, hogy összeüsd, 
feküdni vackot vetett az asszony 
pokrócból, mocskos, de jó meleg... 
nem visz a láb, és fallá merednek 
az elfutó, fényes hév-sínek. 
 
Reggel úgy volt, dolgozni indulsz, 
a szomszéd talált egy jó melót, 
kéz kell, mondta, szerszámot adnak, 
de útközben három kocsma volt, 
és hánytál a sarkon. Elzavartak. 
Üvölt csak mind, és nem érti meg, 
hogy nincs jövőd. csak múltadba visznek 
az elfutó, fényes hév-sínek. 
 
Hát ennyi volt. Árnyak ugrálnak 
a rozsdaszín talpfa-grádicson, 
két fémszalag között a csendnek 
feszül a csalfa oltalom, 
itt béke van és a végtelenben 
ölelkező fény megremeg. 
Morog a vas, altatót dúdolnak 
az elfutó, fényes hév-sínek.
 
 

Hozzászólások

Örömmel vettem. Köszönöm, hogy olvastad.

aLéb