Hamu alatt

Beküldte admin - 2012, május 14 - 09:34

 

Vészi Endrének
 

Oly régóta mesteremnek vélem;
A nagy költők közé soroltam rangját.
Látta szomjas szemem, bús arcélem a
Jól ismert gyarló szenvedélyem,
Sosem bánt meg, inkább hallgat, mint a fák.
 

Mindig örül és mosolyogva nyújt kezet
Amikor összefutunk a Nagykörúton,
Régóta becsüli szerény nevemet,
Szemében tisztaság; megmerevedett
Rakéta-tűz óv, hogy a távot mint futom.
 

Tudja, nem állok, -- küzdök konokul…,
Mert egész életem csupa küzdelem.
Nyárfák szaladnak, fagy szaggat vadul;
Ifjú ménesem lassan mind elhull, --
Senki sem akar törődni velem?!
 

Hamu alatt izzó parázs vagyok!
Hallgatag próféta, elgáncsolt bánat,
Tollam hegyén új világ kavarog: s
Álmodom a legtisztább holnapot,
Hogy rengetegemből hazataláljak.
 

A fagy hasadjon szét talpam alatt;
Ne taposson sárba néma körmenet…
Dögkeselyű csőr minden pillanat.
Fogadjatok be kristályos tavak,
Hogy megfüröszthessem napszít bőrömet.
 

Van példaképem, tanítóm, mesterem.
Vézna termetét mindig nagynak látom,
Égig emelném kérges tenyeremen:
Ő már ott lépked fölfelé a hegyen, --
S amerre lép örök legyen a lábnyom.
 

/Budapest, 1963. augusztus 10./

 

fel