HIÁNYSZONETT

(Apám emlékére)

 

Valahogy még nem láttalak Párizs.

Nem hívtál titkaidra Szajnapart.

Elúszó álmokban benne volt az ár is,

s félt körömnyom, mit szajha mart.

 

Szegény volt kis falum de tiszta oázis.

Éltem s valahogy nem lettem szakadt,

csupán apám szavához lojális,

mert ő önmagához mindig hű maradt.

 

Tudta, milyen mély az élet mocska.

Nem nyelt el se bűn, se bűzös kocsma,

bár így sem jutottam át a tű fokán.

 

Itt ok  halmozódott mindig okra,

s tékozló lelkemet visszafogta,

ezért maradtam hívőként pogány.