BALLADA A HIÁNYZÓ MOSOLYRÓL

 

A mosolyban ott az eredet,

és persze maga a lélek,

de szülőanyja a szeretet,

mely nélkül megfakul az élet.

Lehetne fülek közt a véglet,

ahol a griblinek bája van,

a fintort látod, de érzed,

ott nincs mosoly, hol fáj a VAN.

 

Figyelni kell a nyílt szemeket,

ha nincs bennük  rémület,vétek,

szinte árasztják a meleget,

mint boldogságot az ének.

Amikor már nyomasztják tétek

az elmét, s a remény tárgytalan,

befészkeli magát a FÉLEK,

ott nincs mosoly, hol fáj a VAN.

 

Ahol kényszer játszik szerepet,

ott grimasszá torzítják évek.

Nem látni arcon  hegeket,

vidámmá kente mékap réteg.

A máz lassan ölő méreg.

Üres fészek a test,társtalan,

csak száraz tojáshéj a lényeg,

ott nincs mosoly, hol fáj a VAN.

 

Hercegem!

A mosolyt meg nem veheted,

röhöghetsz is, de az bájtalan.

Kereshetik sokan kegyedet,

a hamis mosolynak ára van.