„Etikus magatartással többre megyünk az üzleti életben!”

Beszélgetés Dvariecki Bálinttal, a Helma kiadó tulajdonosával

 

Súlyosan látássérült ember, aki „nulláról” indulva teremtett magának igen komoly egzisztenciát. Mai panaszkodó, hisztériás világunkban igen szokatlan jelenség. Nagy jövő előtt áll.

Sikeres informatikai céget alapított. Létrehozott egy kiadót. Digitális újságterjesztő szolgáltatást. Olvasást segítő eszközöket forgalmaz, és minden Tőle telhető módon segíti a látássérült emberek integrációját.

Árad Belőle az energia.

Ha egy kortárs „Ki kicsoda” kiadványhoz kérnének Tőled ötsoros bemutatkozást, mit írnál Magadról?

Dvariecki Bálintnak hívnak, 1976 márciusában születtem. Felnőtté válásomig számos egészségügyi nehézségen mentem keresztül, a látásom minimálisra (hozzávetőlegesen 2%-ra) csökkent. Ennek köszönhetően viszont mindig bizonyítási késztetésem volt, és van a mai napig is, hogy amit eltervezek, meg is valósítsam. Az évek során voltam már alkalmazott, „kisfőnök”, és vállalkozó. Mindig újabb és újabb ötleteim voltak, hogy mivel tudom – kezdetben a saját – majd a hasonló problémákkal küzdő embertársaim életét megkönnyíteni. Ezért is maradtam meg a sok nehézségen túl is a vállalkozói létben.

 

***

Ezek szerint nem volt könnyű életed. Miből merítettél energiát?

Ha röviden kell válaszolnom, a „fogyatékosságomból”. Mindig bizonyítási kényszerem volt, van. A látásom miatt többnyire mindent nehezebben tudtam megoldani, mint „Ép” társaim. Sokkal több időt vett igénybe minden, mint másnak. Ha csak az iskolai évekre gondolok, mai is élénken emlékszem rá. Felvettem diktafonnal az órát, majd külön kijegyzeteltem. Ez minimum kétszer, háromszor több munka volt, mint normál esetben. Mindig meg akartam mutatni, hogy akkor is megcsinálom, és megmutatom; hogy érek ugyanannyit, mint mások. Korábban ezt keményen bizonyítani is kellett, mert a fogyatékkal élők elfogadása sokkal kisebb volt, mint most. Kilencéves koromban elkerültem a szülői háztól.  Budapesten a Vakok Iskolájába jártam. Ez iszonyatos önállóságot adott nekem! Szüleim is vállalkozók, így a vállalkozói létet nekik is köszönhetem.

 

***

 

Kik segítettek még, és hogyan?

Kicsit távolra kell visszanyúlni. Elvégeztem a középiskolát. A Neumann János Számítástechnikai szakközépbe jártam. Ez már egy nagy váltás volt számomra, hiszen egy szegregált közösségből egy teljesen új közösségbe kellett mennem. Mivel vidéki vagyok, teljesen más kollégiumba kerültem. Már a Vakok Iskolájában is nagyfokú önállóságot tanultam. Balatoni voltam, és teljesen megváltozott az életem, amikor kilencévesen kollégista lettem. Ráadásul alig jártam haza az elején. Tizenegy-tizenkét éves koromban azonban már egyedül vonatoztam haza Balatonra hétvégeken. Persze segítettek a vonatig eljutnom, de utána magamra voltam utalva. Hamar az élet sűrűjébe kerültem. Elvégeztem a középiskolát. Hazakerültem a Balatonra. Dolgozni szerettem volna, de nem kaptam lehetőséget sehol. Akkoriban még majdnem 20% látásom volt, de még így is csak elutasítást kaptam. Ekkor indult a Gábor Dénes Főiskolának egy kihelyezett tagozata otthon, ráadásul az önkormányzat még támogatta is azt, aki jelentkezik, hiszen fizetős volt. Jelentkeztem, és megkezdtem főiskolai tanulmányaimat. Nagyon érdekes volt, hiszen mi voltunk a legelső évfolyam. Tizenöten voltunk. Nagyon összetartó csapattá alakultunk. Az évfolyamtársaim zömével a mai napig jóban vagyok.  A középiskolában, a kollégiumban, és a főiskolán is teljesen jól álltak hozzám, és segítettek. A főiskolán nagyon jó volt, hogy viszont tudtam segíteni, hiszen én már rendelkeztem egy középfokú programozói végzettséggel, míg a többiek teljesen az alapoktól kezdték. Elvégeztem a főiskolát, és megszereztem az Informatikus mérnöki végzettséget műszaki menedzser szakirányon. Sajnos édesapám időközben elhunyt. Egy olyan betegsége volt, melyet én is örököltem. Ennek egy része a szemre hat, a másik a szívre. Felköltöztem Pestre, mondván itt könnyebb lesz majd állást keresnem. Hát már a felköltözés, ez se volt egyszerű, mert „sikeresen” belefutottam egy albérlet átverős bandába. De végül megtaláltam az első albérletemet. Az álláskeresés sem úgy ment, ahogy vártam. Mindenhonnan elutasítottak, mert látássérült vagyok. Sok helyről még választ se kaptam. Végül találtam egy álláshirdetést. A Budapesti Tanítóképző Főiskola keresett informatikust. Elmentem az interjúra, és nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy az egyik volt tanárom a Neumannból vezeti. Ezzel megtörtént az áttörés. Gyurinak nagyon sokat köszönhetek. Azonnal felvett. Később mondta, hogy sok jelentkező volt, de Ő esélyt akart adni nekem. Neki sokat köszönhetek. Néhány év múlva Ő elment. Ekkor, mivel volt diplomám, az informatikai csoportvezetői posztra engem javasolt. Utódja lettem. Ez se volt könnyű. A felsőbbség nagyon nehezen ment bele, hogy rossz látással megkapjam a helyet. Azt gondolták, nem tudom megcsinálni. Végül elfogadtak. Csoportvezető lettem. Magam vettem fel a beosztottjaimat. 2008-ig dolgoztam ott, majdnem tíz évet . A közalkalmazotti lét megtanított a bürokráciára, és a magam védelmére. Akkor ezt feleslegesnek tartottam, de később rájöttem, hogy sokat tudok hasznosítani ebből a vállalkozói létben is.

Közben megnősültem. Feleségem hű segítőtársam. Mellette vállalkozást elindítottam, és sokszor hétvégén, esténként, éjszakánként is dolgoztam. A mai napig mellettem áll. A cégnél is. Azóta sok pozitív visszajelzést kapok, ami nekem szintén segítséget jelent a sok nehézség közepette. 

***

 

Ez nem akármilyen életút, Bálint. Megérne egy drámát! Mitől vagy Te ilyen erős?

Gyerekkorban erősödtem meg. Amikor az iskola első három évét jártam, a szemem miatt sokat bántottak. A Vakok Iskolája kilencévesen nagy törés, de nagy váltás is volt. Először úgy éreztem magam, mint a börtönben az új rab. Egy jóval idősebb gyerek teljesen rám szállt, és egy évig gyötört. Szerencsére utána elkerült onnan. Talán ez is a megerősödésemhez vezetett. A kollégium amúgy is keményen megerősíti az embert.

*** 

 

Hogyan válhatott ott önállóvá egy látássérült kisfiú?

Érdekes nevelés volt a kollégiumban. Folyamatosan arra tanítottak, hogy mindent önállóan igyekezzünk megcsinálni. Nem tettek kivételt. Nem éreztették azt, hogy látássérült vagy, és ezzel kevesebb vagy. Fociztunk, csörgőlabdáztunk, birkóztunk, kirándultunk. Ugyanúgy, mint látó társaink. Ha rosszak voltunk, akkor volt bizony békaügetés, guggolás, stb. Volt olyan nevelőtanár, aki minden este kimosatta a fehérneműt velünk. Ennek sok értelme nem volt, mert vittem haza mosni, de rendre szoktattak bennünket. Rákényszerültem az önálló utazásra is.

***

Úgy tűnik, alaposan megerősödtél.

Igen. Én is úgy gondolom. Mostani fejjel azt látom, hogy jók a kollégiumok. EL is lehet sajnos kallódni, de meg is erősítheti az embert.

***

 

Ma igen sok informatikai cég működik Magyarországon. Az Általad alapított Alko-soft mitől egyedi és mitől különleges?

A filozófiámtól. A kollégákat teljes értékű partnerként kezelem, nem főnök-beosztott kapcsolat van köztünk. Persze ez kintről kevésbé látszik. Különleges, hogy nem csak megoldjuk a felhasználók problémáját, hanem meghallgatjuk őket. Speciális körben is tevékenykedünk, így nagyon fontos az, hogy kicsit „szociális munkásként” is viselkedünk a speciális ügyfelekkel. Különleges, hogy társadalmi vállalkozásként működünk, és a megtermelt profitot visszaforgatjuk az ingyenes és kedvezményes szolgáltatásainkba. Egyedi, hogy bármilyen informatikai feladatot átgondolunk. Minél több terhet veszünk le az ügyfelek válláról, és - ha módunkban áll - a megfelelő alvállalkozó bevonásával kezdetektől a végéig elvégezzük a munkafolyamatot. Sokkal rugalmasabban tudjuk kezelni a cégek problémáit. Nincsenek adminisztrációs, bürokratikus akadályok. Emberközpontúak vagyunk!

***

 

Van-e üzleti és személyes filozófiád?

Az üzletre és a személyes életemre is vonatkozik, hogy sokkal többre becsülöm a tisztességes üzletmenetet annál, hogy mindenen átgázolva minél többet keressek. Természetesen nem azt mondom, hogy nem akarok üzleti profitra szert tenni, de lehet ezt úgy is csinálni, hogy közben ember maradok. Igaz, nem fogok belőle évente ötször nyaralgatni… A személyes kapcsolatok erejében, a lelkiismeretes munkavégzésben hiszek. Talán ennek is köszönhetem, hogy a partnereimmel jó kapcsolatot tudok kialakítani.

 

***

 

Mennyire „modern” ez az életfelfogás?

Nem számít, modern, vagy sem. Lehet, hogy nem a mostani században kellene élnem. Tudom, hogy ezzel az üzleti életben gyengébbnek mutatkozom, mert most az a „divat”, hogy csörtessünk előre mindenkin átgázolva. De ezt nem tudom és nem is akarom megtenni. Ha nem vagyok modern, vállalom. Így érzem jól magam!  Ha pedig társadalmi vállalkozásként gondolok magamra, nem is lehetne más a felfogásom.

***

 

Ha nagyobb távlatot nézel, van-e szerepe az üzleti sikerben az etikának?

Feltétlenül! Azt tartom, hogy etikus üzlettel hosszabb távon sokkal többet érhetünk el. Nem utolsósorban pedig nyugodtan alszik az ember. Évek után is nyugodt lelkiismerettel állhatok bárki elé, és nem függök az aktuális vezetéstől. Habár nem ezt látjuk a világban. Csak azt, hogy csalással, korrupcióval lehet gyorsan előre jutni. De ez mindig csak az aktuális állapot…. nem is folytatom…

***

 

Egyetértesz-e azzal, hogy az a jó főnök, aki jól válogatja meg a munkatársait?

Nem feltétlenül. Igaz, minden munkatársamat én vettem fel. De valahogy mindig olyan empatikus embert sikerült találnom, aki beleillik az én és cégem életfelfogásába. Inkább az a jó főnök, aki össze tudja tartani az embereit, és megtalálja velük a közös hangot.

***

 

Az is fontos, hogy mindenkit hagy dolgozni?

Igen. El is várom az önálló munkavégzést. Ez nálunk alap. Szeretem az önálló ötleteket.

 

***

Hogyan jött létre a Helma kiadó?

Korábban már elkezdtünk foglalkozni digitális tartalomszolgáltatással. Sőt a látássérültek részére már 2013 óta üzemeltetünk egy ingyenes könyvtárat, amelyben jelenleg több mint 23.000 kötet található. Még 2010. előtt megfogalmazódott bennem egy szolgáltatás ötlete, amelynek segítségével a látássérültek is képesek lennének az eddig csak nyomtatott formában létező újságok olvasására. 2012-ben elkezdtük egy kisebb forrásból a megvalósítást, de becsődöltünk vele. Nem adtam fel. 2017-ben megnyertünk egy pályázatot, és így kifejlesztettük a ma is üzemelő eRikkancs – a digitális újságos szolgáltatásunkat. Már a fejlesztés alatt motoszkált bennem a következő gondolat. Számos olyan író ismerősöm van, aki a könyvei kiadásával mindig nehézségekbe ütközött. Kezdetben pár írónak a műveit a céges weboldalamon megjelenítettem ingyen, de ezzel nem voltam kibékülve. Tudni kell rólam, hogy imádok olvasni. Pontosabban, mivel a szemem miatt azt nem tudok, imádok hangoskönyvet hallgatni. Folyamatosan falom a könyveket. Így az olvasási szeretetem, valamint a korábbi tapasztalatok, ötletek vittek el oda, hogy életre hívtam a HELMA kiadót. Jókor jött két „löket” a megvalósításhoz.  2021 elején egy régi ismerősömmel akadtam össze a neten, Balázzsal, aki hangoskönyvek készítésével foglalkozik, maga is író, és vannak kortárs író ismerősei. Az eRikkancs kapcsán beszélgettem az egyik kiadóval. Ő is a HELMA kiadó életre hívása felé terelt - tudtán kívül. 2011-ben, amikor a cég tevékenységeit módosítottam, felvettem a tevékenységi körbe a könyvkiadást, holott akkor még gondolatban sem volt.

***

 

Az eRikkancs szolgáltatás milyen sajtóetikai elvek alapján működik?

Nem szeretnénk ízlést formálni. Igyekszünk olyan kiadókkal, kiadványokkal kapcsolatot teremteni, amelyek érdekesek lehetnek az emberek számára. Teljesen semlegesek vagyunk. Nincsenek politikai megkülönböztetések.

***

 

Ez konkrétan mit jelent?

Lényegében minden újságot felveszünk a kínálatunkba, ha a kiadó hajlandó velünk megállapodni. Sajnos a kiadók egy része elzárkózik, mondván, hogy sok munkával jár nekik a csatlakozás. Mi keressük meg a kiadókat, de nem válogatunk, hanem olyan kiadványokat keresünk, amik a speciális cikkgyűjteményes változatban megjeleníthetők. Például egy keresztrejtvénynek sok értelme nem lenne. Egyelőre többnyire egylapos kiadókkal tudunk kapcsolatot teremteni. Egyszer egy nagy kiadó illetékese azt felelte, ők nem akarnak még egy digitális platformon megjelenni. Hiába mondtam nekik, hogy ez akadálymentesítés, a látássérültek egyenlő esélyű hozzáférésének biztosítása, nem érdekelte. A közöny a legbosszantóbb! Gyakran tárgyalok kiadókkal. Akad, amelyik fűt-fát ígér, de semmit sem tart be.

***

 

Mit jelent az, hogy „beszélgettem az egyik kiadóval, aki könyveket is ad ki, és ő is a HELMA kiadó életre hívása felé terelt tudtán kívül”?

Csak annyit, hogy említette, milyen jó ötletnek tartja az eRikkancson is a gépi hangos újságot. Miért nem rakunk be a rendszerünkbe emberi felolvasással hangoskönyveket? Esetleg az Ő könyveiket is lehetne így terjeszteni… Ezt gondoltam tovább.

 

***

 

És terjeszted a könyveiket?

Nem. Beszéltem velük, amikor a HELMA elindult, de itt is megmaradt a beszéd! Ők az eRikkancsba való integrálásban gondolkoztak, de mondtam, hogy abba a rendszerbe technikailag és logikailag most nem rakhatóak be a könyvek.

 

***

 

Arra nem gondoltál, hogy saját szerkesztésű újságot adj ki?

Nem. Egyelőre nem tartom magam alkalmasnak rá. Még nincs olyan kapcsolatom, akivel ez működhetne, illetve az idő mindig a probléma.

***

 

A könyvkiadás hogyan illeszkedik az üzleti és egyéb tevékenységedbe?

A tartalomszolgáltatásba illeszkedik bele.  Az IT tevékenységeinkbe, a fejlesztési lehetőségeinkbe.

***

 

Hagyományos könyvkiadással egyáltalán nem foglalkoztok?

Egyelőre nem. Részben a költségek miatt. A hangoskönyvek előállítása is költséges. A hagyományos könyvekhez egyelőre a szakmai tudás is hiányzik. Azt nem mondom, hogy a jövőben ez nem változhat, de egyelőre maradunk a digitális kiadásnál. Ez amúgy is jobban illeszkedik a tartalomszolgáltatáshoz.

***

 

Pedig azt mondják, a pénz a leghülyébb dolog a világon… Nem így van?

Ha nincs, akkor nagyon nehezen lehet előre jutni. Hiába mondják, hogy egy jó ötlettel be lehet törni, és ki lehet termelni a szükséges összeget. Valóban, de a betöréshez feltétlenül kell pénz. Főleg most, amikor a piac telített. Az enyémhez hasonló szolgáltatásokkal kell versenyezni, melyek külső szemmel ugyanolyanok és olcsóbbak, csak a részleteket nem látják. A részletek megismertetéséhez kell azonban a pénz.

 

 

Miért pont Helma?

A Helma egy mozaikszó. Hangos Elektronikus Magyar Kiadó. Sőt egy női név is. Jelentése: ’védelem’, ’sisak’. Lásd: Helmet.

 

Mi a Helma küldetése?

Küldetésünk, hogy a kortárs magyar írók megjelenhessenek műveikkel elektronikus és hangoskönyv formában. Minél olcsóbb indulással minél több szerzői jogdíjért cserébe ismertessék meg írásaikat a nagyközönséggel. Számos szerző mondta, hogy nem jelentetik meg a műveiket a nagy kiadók, nagyon minimális szerzői jogdíjakat kapnak, ezért már a kedvük is elmegy tőle. Inkább csak maguknak írnak. A fenti lehetőségekkel inspirálni lehet az írókat is, hogy többet írjanak és ne csak a fióknak. A mai világban sajnos egyre kevesebben olvasnak. Sok mindenre vezethető ez vissza, de az egyik legnagyobb probléma, hogy mindig időhiányban szenved mindenki. Folyamatosan a megélhetéshez szükséges pénzt hajszolják, hatalmas információáradattal kell megküzdeniük. Ezért hívtuk életre a hangoskönyv lehetőséget. Ha kevesebbet olvasnak az emberek, ne sajnálkozzunk rajta, hanem keressünk alternatív megoldásokat. A hangoskönyvek kiválóan alkalmasak egyéb tevékenység közben történő hallgatásra. Legyen az házimunka, sportolás, kertészkedés stb. Tehát küldetésünk, hogy ne csak elérhetővé tegyük a kortárs írók műveit, hanem lehetőséget is adjunk az olvasóknak a befogadásra.

 

***

Mi történik, ha egy új író jelentkezik Nálatok a kéziratával?

Elkérjük tőle a kéziratot. Beszélgetünk vele. Megtudjuk, korábban publikált-e, és ha igen, akkor hol. A kéziratot elolvassuk. Nem szelektálunk műfajok között, mivel itt is érvényben van, hogy nem akarunk ízlést formálni, és nem akarunk egy műfajba beszorulni. Igazából, ha egy alapszintet megüt az írás, akkor vállaljuk a kiadását. Ha vállaljuk, és a hangoskönyv előállítási költséget is vállaljuk, akkor készítünk egy tesztfelolvasást. Ha az írónak is megfelel a felolvasás, szerződést kötünk, és megy tovább. Amennyiben nem tudjuk vállalni a költségeket, akkor is még van lehetősége az írónak, hogy ha Ő vállalja, vagy elkészíti a felolvasott változatot, akkor kiadjuk.

 

Milyen csatornákon terjesztitek?

Jelenleg online csatornákon. Közösségi médiákon, a fiataloknak szóló médiákon, hírlevelekben. Fizetett közösségi médiás, keresőmotoros hirdetések indítását tervezzük. Szeretnénk egyelőre kisebb rádió és TV csatornákon rövid spotokat kirakni. A második rész az pénz kérdése. Most az elsődleges, hogy a folyamatban lévő művek kiadása megtörténjen, és ha már több művel és szerzővel rendelkezünk, akkor van értelmük a hirdetéseknek.

***

 

Amikor egy kéziratot minősítesz, konkrét vagy elvont szempontok alapján döntesz-e?

Ha az ember nem is akarja, de a személyes érzései tapasztalatai minden esetben beleszólnak a minősítésbe. Próbálok abba a műfajba belehelyezkedni, és megnézni, hogy olvasótábora van-e, és Ők mit szólnának hozzá. Azonban el kell mondanom, hogy még nagyon az elején vagyunk. Kevés ma jelentkező, és inkább mi próbálunk szerzőket megnyerni, és nem fordítva. Ezért még mindenevők vagyunk.

 

***

 

Melyek Számodra az irodalmi minőség kritériumai?

Mindig fontosak a személyes meglátásaim. Lehet, hogy másnak értéktelen egy könyv, de ha jól belegondolok, akkor megvan a felvevőközönsége. Nem a mások szempontjai alapján vagyok irodalmi ínyenc. Nekem is megvannak azok a műfajok, amiket szeretek, de nem azt jelenti, hogy csak azokat preferálom, és csak olyan műveket szeretnék kiadni.

***

 

 

De azért nyilván az Általad kedvelt műfajokon belül is van, ami tetszik, és van, ami nem. Miért tetszik valami, vagy miért nem?

Ha például kitalált, elképzelt történetről van szó, és az írónak megfelelő írói technikai tudása van, és odafigyel arra, hogy a fikció hihető legyen, azt szeretem. Azaz időt fordít rá, hogy utánanéz dolgoknak, és nem összevissza ír róluk. Nagyon szeretem a scifit. Ennél a műfajnál nagyon fontos ez a szemlélet. Mindegy, milyen műfajról beszélünk, de első olvasatra lehet érezni, hogy az egy összecsapott munka, vagy kidolgozott. Szeretem a hosszabb lélegzetvételű könyveket, mert sokkal tovább lehet a karakterekbe beleélni magamat. Nem szeretem a felesleges trágársággal tarkított könyveket. Van, amikor kell, illetve alkalmazható az irodalomban, de van, amikor nincs értelme és jelentősége. Műfaja válogatja, a pergősebb leírásokat, feszültebb cselekményeket jobban kedvelem. Ha elolvasok egy könyvet, akkor tényleg bele kell helyeznem magam a célközönség bőrébe, hogy meg lehessen állapítani azt, hogy szeretni fogják-e. Még ebben nincs nagy gyakorlatom. Be fogok vonni néhány olyan embert, akinek adok a véleményére, és nekik is odaadom olvasásra. Ne egy ember döntsön.

***

 

Tudsz néhány olyan – különféle műfajú – könyvet mondani, ami nagyon tetszett?

Hogyne! Főleg regények!

Tolkien – A Gyűrűk Ura,

Most talált két kedvenc scifi íróm könyvei: Markovics Botond Szemán Zoltán. Botond könyve például a Negyedik gyarmat, Ötödik gyarmat. Zoltán könyve, Idegen istenek. (Zoltán 4 könyve a Helma kiadónál megjelent).

Dumas - Monte Christo grófja

Verne - Sándor Mátyás

Hugo – A nyomorultak

Heyerdahl - Tutajjal a csendes óceánon

Defoe - Robinson Crusoe

Stephen King - Halálsoron

John Scalzi - Vének története sorozat.

Hemingway – Az öreg halász és a tenger

Ottlik Géza - Iskola a határon

Meg még sok egyéb.

 

Mit kínáltok a Szerzőknek, és mit az olvasóknak?

Szerzőknek kínálunk akár ingyenes megjelenést ebook, hangoskönyv formában. Az ebook megjelenése minden esetben ingyenes! Kínálunk magasabb szerzői jogdíj kifizetést, mint más hasonló kiadók. Szerző és olvasóközpontú szemléletet.

Az olvasóknak kínálunk olyan technikai megoldásokat, melyek segítségével könnyedén tudnak olvasni, hallgatni. Eszközök közti átjárhatóságot. Például elkezd hallgatni egy hangoskönyvet számítógépen, és lekapcsolja, majd az okostelefonján folytatja a hallgatást onnan, ahol abbahagyta.

Mind a szerzőknek, mind az olvasóknak kínálunk - idővel, ha a táborunk már megnövekedett – online olvasó, író találkozót, személyesebb kapcsolatteremtési lehetőséget az olvasóknak az írók felé. Sokkal interaktívabbá szeretnénk tenni a kapcsolatokat.

***

 

Tartottatok már ilyen online író-olvasó találkozót?

Mivel 2021 augusztusában indult a kiadónk, így még nem. Előbb az olvasóknak meg kell ismerniük a szerzőket, valamint minél több szerző és írás kell a rendszerbe.

***

 

Hogyan fogtok megszervezni egy-egy ilyet?

Elsősorban a regisztrált partnereink értesítésével. Valamint az összes online csatornánk használatával. Több platformon is fent vagyunk. A fiatalokat is megcéloztuk, de őket nagyon nehéz elérni.

 

***

 

Lehet, hogy szükségetek lesz majd ehhez egy sajátos, egyre jobban bejáratódó koreográfiára?

Biztosan. Habár még csak nagyvonalakban van a fejemben, de az biztos, hogy ha működni fog, akkor többször is tudjuk azt használni.

***

 

Mi a célotok ingyenes és kedvezményes szolgáltatásaitokkal?

A látássérültek szabad információhoz jutásának elősegítése, az önálló, segítség nélküli élet kialakításának erősítése. Például az ingyenes könyvtárral nagyon sok embernek olyan tartalmas elfoglaltságot tudunk biztosítani, melyhez eddig nem jutott hozzá. Sokan mondták, hogy újra van olyan tevékenységük, melyben jól érzik magukat, és nem csak a semmibe süppedve élnek. A kedvezményes informatikai szolgáltatás segítségével pedig a kapcsolattartást, az információhoz jutást tudjuk támogatni. Hiszen nagyon jól ismerjük azokat a technikai lehetőségeket, melyeket használni tudnak a mindennapokban, a munkahelyen, az oktatási intézményekben.

 

Változtak-e gyermekkorod óta az ezzel kapcsolatos technikai lehetőségek?

Rengeteget! Ég és föld a különbség. Csak vegyünk egy példát. Régen az általános iskolában hangos Braille írógéppel jegyzeteltünk. Tízfős osztályok voltak, de ha tíz ember nekiáll írógéppel írni, akkor zeng az egész szoba. Most mi van? Csendes Braille jegyzetelő eszközök, melyekre akár egy egész könyvtárat fel lehet rakni. Vagy középiskola. Akkor már létezett (1995-1999) beszélő hordozható számítógép. De ez elég kezdetleges volt, sok volt vele a gond. Most meg tudjuk, milyen eszközök léteznek. Hangoskönyvet egy látássérült régen szalagos magnóról, vagy magnókazettáról tudott hallgatni, most meg akár a telefonja segítségével eléri az egész hangoskönyvtárat. De az informatikai szoftverek, a segédeszközök, általános eszközök is óriási fejlődésen mentek keresztül. Régen a segédeszközök terén a boltban lehetett mondjuk tízféle eszközt venni, most legalább ötszázfélét. A technika nagy segítséget hozott a mindennapokban, oktatásban, munkahelyen.

***

 

Mi a jelenlegi fejlődés trendje?

A technikai eszközök további fejlődése. Olyan szolgáltatások, melyek teljes élethez tudják segíteni a látássérülteket. Ezek fejlődése, kialakítása. Olyan segédeszközök, alkalmazások, melyek a mesterséges intelligenciát kihasználva teszik könnyebbé a mindennapokat. A háttérben viszont az orvostudomány is fejlődik.  Nem a most létező eszközök fognak a látás visszaadásában, erősítésében a legjobban segíteni, hanem az orvostudomány fejlődése, az egyre újabb lehetőségek. Fejlődési szakaszában vagyunk. Rajtam talán már sokat nem segíthetnek, de másokon, még igen.

***

 

Beszélnél erről bővebben?

Például okos közlekedést segítő eszközök. Olyan okoskutya-féle eszköz, mely a mesterséges intelligenciát kihasználva az akadályokat figyelve elsegíti a látássérült embert a közlekedésben. Ott vannak az önvezető autók. Ez még talán az életemben elérhet egy olyan szintet, hogy használható lehetne. Olyan okos szemüvegek, melyek felismerik a tárgyakat, embereket, és hang alapon mondanak információkat róla. Ennek is már van egy változata, de a mesterséges intelligenciával még javítani lehetne. Gyengénlátóknak olyan okosszemüveg, mely a virtuális valóság szemüvegen alapulva teszi ki a képet a szem elé. Olyan eszköz, melyre szintén vannak már kutatások, és közvetlen az agyba a szemet kihagyva juttatják el a látható információkat. Ez picit a scifi világába mutat, de tudjuk, hogy nagyon sok mindent a tudományos fantasztikus írásokban leírtakból megvalósítottak már.

Az orvostudomány tekintetében elég csak Dr. Roska Botond kutatásait figyelni. Ő valóban nagy áttörést ért el a látás visszaadásában. Külföldön sem áll meg az élet. Állítólag saját sejtekből növesztett retina átültetéssel kísérleteznek Japánban. Ez is zseniális előrelépést jelentene.

***

 

 

Figyelemmel kíséred a kutatásokat?

Sokat olvasok, és szembejönnek velem a tények. A vakoknak szóló fórumokon is gyakran megjelennek az újdonságok. Ha megjelenik egy új eszköz, és fantáziát látok benne, gyakran Magyarországról elsőnek próbálom a fejlesztővel, gyártóval felvenni a kapcsolatot, hogy minél hamarabb elérhető legyen nálunk is. Volt már olyan, hogy hoztam egy speciális szemüveget tesztelésre hazánkba, és kudarcot vallottam vele. De legalább már tapasztalatból tudom az embereknek mondani, nem biztos, hogy megfelelő. Főleg a piszok drága áron, amin adták. Nagyon sok idős korban megvakult, vagy látásromláson átesett ember bármennyit képes lenne fizetni a szeme világának visszanyeréséért. Ezért is fontos, hogy ki lehessen próbálni, itthon elérhetővé tenni az eszközöket. Ez a szemüveg is 10.000 USD áron mozgott. Páran úgy is megvették volna, hogy ki sem próbálják, mert jó a marketingje….

 

***

 

Hogyan kezeled a cégen belül a kisebb-nagyobb nézeteltéréseket?

Igyekszem mindig egyenesen megmondani, hogy mi a probléma. Túl sok nézeteltérésünk még nem volt. Amikor volt, az egyenesség mindig célra vezetett. Nem állok neki lehordani az embereket, hanem elmondom, hogy én mit szeretnék. Ha van másnak javaslata, meghallgatom, és ha érdemes, megfontolom. Minden esetben figyelembe veszem a munkavállalók véleményét. Jelenleg négy alkalmazottam van, ez könnyen kivitelezhető.

***

 

Nehéz helyzetekben higgadt maradsz?

Sajnos nem mindig. Kifelé higgadtságot mutatok, azonban kell egy kis idő, amíg visszanyerem a nyugalmamat. Sokat tanultam az elmúlt években. Régebben kevésbé voltam higgadt. Emlékszem, régen még a közönség előtti beszéd is nehéz volt. Ez mára megváltozott. 

***

 

Hirtelen haragú vagy?

Inkább hirtelen tudok feszült lenni. Az nem harag, hanem feszültség. De ugyanilyen hamar el is múlik. Ha valaki beszól, akkor nem szólok neki vissza olyan stílusban, ahogy Ő tette, hanem higgadt, nyugodt stílusban válaszolok. Ezzel hamarabb célt érek.

*** 

 

Konkrétan mit jelent az, hogy „szociális munkásként” viselkedtek a speciális ügyfeleitekkel?

Nagyon sok idős ember, idős korban megvakult ember, egyedül élő ember tartozik az ügyfeleink közé. Meghallgatjuk az egyéb problémáikat is. Persze nem mindig tudunk rajtuk segíteni, de sok esetben már a meghallgatás is át tudja lendíteni az embert a bánatán, nehézségein. Sok esetben hívnak olyan emberek, akik felnőtt korban veszítették el a látásukat. Mindig segíteni próbálok, olyan dolgokban is, amelyekben a cég nem illetékes.

***

 

Nem merítenek ki az ilyen helyzetek, Bálint?

De nagyon! Sokszor van elegem a helpdesk feladatokból, mert szeretnék olyannal foglalkozni, ami „haladós”. De sok esetben tud erőt is adni az ilyen beszélgetés. Látom azt, hogy segíteni tudtam. Attól is függ, hogy milyen a leterheltségem, mennyi időm van. Az viszont nagyon ki szokott meríteni, ha valakinek ugyanazt ötvenszer kell elmondanom, és még akkor sem sikerült elmagyarázni neki. Elég sok ügyfelünk van, aki esetleg agyvérzésen ment keresztül, és hát nekik nem könnyű magyarázni Biztos az lenne a kérdésed, hogy akkor miért vállalom fel! Erre nem tudok magyarázatot adni. Talán az egész életemet átszőtte az, hogy másoknak segíteni kell. Már a vakok iskolájában is az volt, hogy a vakokhoz képest én voltam a sasszem, így sokat kellett segítenem a társaimnak.

***

 

 

Te azonban boldog és kiegyensúlyozott vagy ettől?

Félig. Amennyiben értelmetlennek tartok egy ilyen beszélgetést, akkor nem. De összességében talán el lehet mondani, hogy igen az vagyok. De azért nem ebben látom a kiegyensúlyozottságom és boldogságom okát. A legjobban attól érzem magam, ha valami új dolgot tudok alkotni, létrehozni. Akkor vagyok a legboldogabb.

***

 

Az eddigi beszélgetésből azt érzem, hajszálnyira vagy attól, hogy valami igazán újat hozz létre. Te nem érzel ilyet?

Csak azt tudom, hogy mindig arra törekszem, hogy hajszálnyira legyek tőle. Mindig újabb és újabb dolgokat próbálok kitalálni, hátha valami meghozza az áttörést. Egyelőre általában a pénz hiánya a legnagyobb akadály.

***

 

Mondanál példát a rugalmas problémakezelésetekre?

Például, ami elég gyakran előfordul: Felhív valaki, hogy elromlott a Laptopja, és nagy szüksége lenne rá. Más IT cég megnézi, hogy mikor van szabad kapacitása, és beírja a javítást mondjuk három nap múlva. Mi rögtön megpróbálunk valami megoldást keresni. Ha kell és megoldható, akkor átcsoportosítunk.

***

 

Mennyire fontos az üzleti életben a személyes kapcsolat?

Nagyon fontos. Szerintem sokkal jobb egy közvetlenebb, személyesebb partneri viszonyt kialakítani olyan üzletféllel, akivel folyamatos kapcsolatom van, mint a háttérben arctalanul irányítani, munkát végezni. Nekem is sok olyan üzletfelem van, akivel néha csak azért beszélünk, hogy mi újság van vele, hogy vannak. Szerintem ez az alapja még a hosszú távú kapcsolatnak is. 

***

 

Albert Schweitzer azt írta, a modern kultúra egyik legnagyobb rákfenéje a személyesség visszaszorulása. Sőt, szerinte a társadalom legtöbb problémája abból ered, hogy az emberek saját személyes felelősségüket a társadalomra, illetve annak intézményeire ruházták. Mi a véleményed erről?

Egy dolgot biztosan tudok, a közösségi médiák, az arctalan beszélgetések, kapcsolatok nem jó irányba viszik a társadalmat. Természetesen én is használom ezeket, mert ezek az elvárások, és kell az üzleti életbe. Illetve vannak jó hozadékai is. De az, hogy a gyerekek között már alig van személyes kontakt, csak az IT eszközökön keresztül érintkeznek… Annyira szerettem, amikor a nagyszülőknél a szomszédokkal, unokatestvérekkel gyerekkorban számháborúztunk. Sokkal kiegyensúlyozottabb és sokkal jobb emlékeket, tapasztalásokat tudnak az ilyen dolgok létrehozni.  Most meg mi van? Egész nap a telefon előtt…. Mint a zombik! A lányomnál is figyelni kell, mert Ő is elveszne a „zombiságban”.

***

 

Jó oldala is van a közösségi médiának?

Igen van. Olyan információkhoz juthatunk hozzá, melyeket amúgy nem ismernénk. Olyan emberekkel tudunk kapcsolatot ápolni, melyek mondjuk a távolság miatt kivitelezhetetlenek lennének. De az egyik legfontosabbat mondom, hogy a feleségemet is egy bizonyos közösségi médián ismertem meg. Nem a mostani fajtákon, hiszen az még akkor nem létezett, de hasonlón. Azaz az új kapcsolatokban is tud segítséget nyújtani. Csak az egyensúlyt, az összhangot kell megtalálni.

***

 

Minden eszközt lehet jól, és rosszul használni. Említetted, hogy kedveled a scifit. Mit gondolsz arról, hogy a science fiction szinte mindent megjósolt – kivéve a mobiltelefont?

Azért a mobiltelefon megjósolásával kapcsolatosan vitatkoznék. Vernének is volt olyan írása (most nem tudom melyik) amiben videótelefonáltak már akkor. De amúgy valóban említettem is valahol, hogy a scifi-ben használt rengeteg eszköz megvalósult. És fog is a jövőben. Talán ezért is szeretem ezt a műfajt. A technikai beállítottságomhoz nagyon közel áll.

***

 

Nem vagy jósló kedvedben? Írj le néhány szóval egy olyan technikai eszközt, ami most nincs, de harminc éven belül lesz!

Ez elég nehéz kérdés. Sok eszköznek valamiféle előfutára már létezik, és sokról meg nem tudjuk, hogy már létezik. De mondjuk a holografikus megjelenítők. Akár a telekommunikációban, akár a szórakoztató világban. Úgy beszélünk az ismerősünkkel, hogy valamilyen formában teljes alakosban látjuk magunk előtt.

***

 

Szerinted milyen szerepe lesz az elektronikus könyvkiadásnak a közeljövő magyar kultúrájában?

Szerintem egyre nagyobb szeletet fog kihasítani magának. Természetesen a hagyományos könyveket nem a trónjukról tudja letaszítani, mert még ma is fontos a papír érintése, illata, a kézzelfoghatósága. Ahogy kifejtettem, viszont az időhiány, a kényelem miatt viszont a hangoskönyvek elterjedését sokkal erőteljesebbnek gondolom, mint a sima ebook-ok terjedését.

***

 

A szakemberek szerint valamikor az 1880-as években került túlsúlyba a hazai vásári ponyván a verses formájú könyvekkel szemben a próza. Ezzel kezdődött Magyarországon a személyes néma olvasás korszaka. Addig mindenütt valaki felolvasta a többieknek a műveket. Generál-e a hangoskönyv újabb jelentős változást az olvasási kultúrában?

Szerintem igen. Érdekes, ezt az információt nem ismertem. Feltétlenül fog változást hozni. Mint említettem, az életformánk változása miatt ez elkerülhetetlen lesz a jövőben. Minél több mindent megcsinálni minél kevesebb idő alatt. De közben meg szórakozni, informálódni is szeretnének az emberek.

***

Olyasmi lesz talán az olvasás, mint a háttérrádiózás?

Igen ez elég jó megfogalmazás. A zenehallgatáshoz tudom hasonlítani. Régen sokkal többen ültek le, és hallgattak együtt zenét. Más nem csináltak, csak hallgattak. Ez manapság nagyon eltolódott a háttérhallgatás felé.

***

 

Generálhat-e ez esetleg újfajta életmódbeli elemet?

Szerintem igen. Habár elég hosszú időbe telik, amíg egy életmódváltás elterjed. Tegnap késő délután nekiálltam kocsonyát főzni. Én nagyon szeretem, de a család nem. Szóval mielőtt nekiálltam, külön figyeltem is rá, hogy a kis mp3-as kütyüm fel legyen töltve, mert olvasás (hallgatás) nélkül már nem is menne a főzés. Ez egy szertartás. Egyedül csinálom, és közben hallgatom a könyvet! Előre vártam a főzést. Szerintem, ha az ember rákattan, akkor nehezen tudja abbahagyni…

***

 

Helyettesítheti a ma már nagyon kommersz szokássá vált zenehallgatást?

Nem. Inkább csak megoszthatja az arra fordított időt. Nagyon nehéz kiszorítani a zenét, illetve a filmeket, a látványos elemeket. Én könnyű helyzetben vagyok, hiszen a film már nem annyira érdekel. Egy könyvből sokkal több információt tudok meg, és sokkal jobban szórakoztat.

***

 

A filmekkel sikeresen versenyez az akcióregény több – főleg amerikai – változata. Már az első oldalon fölpörög a cselekmény, sok szál, kiismerhetetlen fordulatok. Például Tom Clancy regényei. Nem is titkolja, hogy a film sarkallta erre a szerkesztésre. Mára a regényeiből számos filmet csináltak, de – továbbra is sokan olvassák.

Te miből készítenél filmet, Bálint?

Sok könyvből eszembe jutott már. A kedvenceimből örömmel. Megcsinálták például a katedrálist, de a folytatását tudtommal nem. Nagyon jól el tudnám képzelni a Markovics Botond könyveket, vagy a Szeman Zoltán könyveket filmként. Annyi jó könyv van, amiből filmet lehetne csinálni. Nem is értem, hogy ilyen választék esetén miért találnak ki, és csinálnak semmitmondó gyakran valódi, történet nélküli filmeket.

 

***

Hogyan került kapcsolatba a Helma kiadó a látássérült emberekkel?

Azt hiszem ezt már nagy vonalakban meg is válaszoltam. A személyes érintettség, a korábbi tapasztalatok a látássérültek olvasási szokásával kapcsolatosan. Azonban azt el kell mondanom, hogy a HELMA nem első sorban a látássérültek miatt jött létre. Hanem mindenkinek célozva, hiszen ez mindenkit érint.

***

 

Egy dolog a személyes érintettség, egy másik pedig az eltökéltség. Kapcsolatban vagytok a hazai látássérültek szervezeteivel?

Teljes mértékben. Minden megyei szervezettel van kapcsolatunk. Sok szervezettel megállapodásaink is vannak. AZ országos ernyőszervezettel is kapcsolatban vagyunk. Sok olyan kis szervezettel is, melyek kistérségekben működnek. A közösségi médián is rengeteg kapcsolatunk van. Ezt köszönhetem a személyes érintettségemnek, hiszen a látássérültek „digitális” tagjai már szinte személyesen ismernek.

***

 

Az lényegében egy mikrotársadalom?

Igen az. Megvannak a társadalomra jellemző vonásai. Megvannak a hatalmi harcok, politika, ellenségeskedés, összefogás, stb.

***

 

Milyen terveitek vannak a távolabbi jövőre nézve.

Hú! Terveink azok mindig vannak! Szeretnénk olvasó alkalmazásokat készíteni. Azaz egy telefonos alkalmazást elindítva képes az olvasó a megvásárolt könyvet ebook, vagy hangoskönyv formában olvasni, hallgatni.

***

 

Ez teljesen új rendszer lenne?

Igen. Direkt a HELMára írt mobilos alkalmazások lennének. Az eRikkancsban megszerzett alkalmazásfejlesztési tapasztalatainkat nagyon jól tudnánk hasznosítani az elkészítésében.

Szeretnénk minél több hangoskönyvet elérhetővé tenni, elkészíteni. Inkább úgy mondom, hogy elkészíteni, hiszen nem más hangoskönyveit forgalmazzuk. Szeretnénk minél több szerzővel kapcsolatba kerülni. Szeretnénk a lehetőséget más magyar nyelven beszélő külföldön élő emberekkel is megismertetni.

***

 

A művek és a szerzők kiválasztásában van-e valamilyen rendszer?

Nincs. Minél szélesebb műfaji palettát szeretnénk. Minél több szerzőt, minél több művet. Csak így tudunk minél több olvasót szerezni, akikre utána lehet építeni a működést.

Van egy távoli vízióm is. Az eRikkancs és HELMA összeötvözésével egy komplex rendszert kialakítani.

***

 

Pontosabban?

Egy olyan informatikai rendszer elkészítése, mely egyben kezeli az újságokat, prózai műveket, verseket, stb. Ebben akár egy komplex előfizetési rendszert kialakítani, és többnyelvüsíteni, más országokban is meghonosítani!

***

 

Más országokban léteznek ilyenek?

Digitális újság- és könyvterjesztés létezik. Azonban ebben a felfogásban egyet sem ismerek. Azaz olyan rendszer nincs, ami látássérültek, idősek, olvasási nehézségekkel küzdők számára is használható lenne. Létezik például olyan, hogy felhívsz egy számot, és telefonon beolvasnak egy adott cikket, amit szeretnél. De lássuk be, ez nagyon erőforrás-igényes, és nem kifizetődő. Létezik hazánkban is egy olyan szolgáltatás, hogy cikkeket önkéntesek felolvasnak és egy weboldalon közzé tesztnek, de itt a szabad információhoz jutás elősegítése sérül.

***

 

Egyéb terveid?

Motoszkál egy előfizetéses rendszer kialakítása is. Havidíjas előfizetésért cserébe az olvasó azt hallgat és olvas, amit csak talál a kínálatunkban. Ehhez persze sokkal több műre, szerzőre, és nem utolsó sorban befektetendő tőkére van szükség!

***

 

Vannak-e olyan műfajok, amelyek alkalmasabbak hangoskönyvnek, mint más zsánerek?

Az az igazság, hogy igen. A hangoskönyvek legnagyobb térhódítása szerintem a népszerű regényirodalomban, krimiben, scifiben, thrillerben lesz majd. Ezt lehet más tevékenység közben is olvasni, nem kell annyira nagy figyelem hozzá. Természetesen a szépirodalom, vers is megfér a hangoskönyvek között, de azt ugyanúgy kevesebben fogják hallgatni, mint ahogy kevesebben olvassák.

***

 

Biztos, hogy kevesebben fogják hallgatni? Miből gondolod?

Az olvasási statisztikákat veszem alapul. Ott az látszik, hogy ilyet kevesebben olvasnak. Mindenhol azt hallom, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, és ha olvasnak, akkor is inkább a „ponyvát”.

***

 

Mi az, hogy „ponyva”?

Igen, ez lehet, hogy hibás fogalmazás. Lényegében a szépirodalom alatti könyvek. Nem tudom, mit lehet helyette mondani.

 

***

Bálint, ki dönti el, mi a „szépirodalom”?

Fogalmam sincs. Rossz beidegződés, talán az iskolai tanulmányokra vezethető vissza. Megmondták nekünk, hogy ez szépirodalom, az meg nem.

***

 

Az első magyar irodalomtörténetet egy Czvittinger Dávid nevű ember írta a XVIII. század elején. Balassiról és Zrínyiről árva szó se volt benne.

Shakespeare idejében az ő drámái nem számítottak irodalmi értéknek, hiszen a színházakat főleg „matrózok és kocsmatöltelékek” látogatták – úriember oda csak rangrejtve mehetett.

II. József betiltotta a regényt, mint „erkölcstelen műfajt”.

Minden korban van egy irodalmi kánon, ami – gyakran hivatali vagy hatalmi alapon – hierarchiát állít fel az irodalomban. A Kádár-korszakban még apokrif műfajok is voltak, például a scifi szerzők úgynevezett „giccsadót” fizettek.

A kánon ítélete vagy értékálló, vagy nem. Általában „vagy nem”.

Az Olvasó személyes élménye talán többet nyom a latban.

Az irodalom ad, vagy elvesz, Bálint? Mit ad, vagy mit vesz el?

Mit ad? Rengeteg új információt, Szórakozást, beszédkészséget, az emberek, kapcsolatok jobb megismerését, fantázia kialakulását, örömöt, izgalmat, önbizalmat, kis ábrándozást.

Nem tudom, mit vehet el. Tőlem semmit. Illetve lehet egy dolog, szerintem lehetnek olyan emberek, akik be tudnak szorulni a fantázia világába. Néha én is álmélkodom rajta, de nem szorulok bele.

***

 

Nem valószínű, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, Bálint, hiszen a telefonok, számítógépek működtetése olvasás nélkül lehetetlen. A régi beidegződések szerint bizonyára kevesebbet, de a körülményeket sohasem az ilyen sajnálkozások teremtik, és kihasználni sem ezek tudják. Szerinted lesz-e a közeljövőben valamiféle „megállapodott” olvasási szokásrendszer?

 

Ebben teljesen igazad van. A hagyományos értelemben vett könyvek olvasására gondoltam, amikor azt mondtam, hogy kevesebbet olvasnak.

Azt nem tudom, hogy milyen lesz a jövőben az olvasási szokások rendszere. Az viszont látszik, hogy az emberek a minél gyorsabban elolvasható kis szösszenetek felé mennek. Lehet, hogy olvasnak sokat, de az a posztok és rövid cikkek olvasásában kimerül. A fiatalok körében ezért is tudott a Tik-tok ilyen nagy népszerűségre szert tenni. Ott még olvasni se kell, csak minél rövidebb videókat nézni. Szóval az egyik fele az ilyen tartalmak fogyasztása lesz, és könyveket nem fognak olvasni. A másik fele pedig, akik olvasnak. Itt a normál papír könyvek lesznek többségben. Az ebook-ok szerintem még nem annyira tudnak elterjedni. A Hangoskönyveket viszont mindegyik csoportban el tudom képzelni.

Például szerintem idővel a print újságok el fognak tűnni. Mindenhol az internetes tartalomszolgáltatás felé mennek majd el a kiadók. Ott is a havidíjas konstrukciók felé. De azért ezek még arrébb vannak.

Nem olyan távoli jövő: Már más nyelveken most is eléggé tarolnak a beszédfelismerő mesterséges intelligencián alapuló rendszerek. Elég csak az Apple Siri-re gondolni, vagy a Google, esetleg Amazonra. Ezek rohamosan fejlődnek. A jövőben szerintem már egyre kevesebb lesz, még a számítógép, vagy más eszközök olvasása is, hiszen hangutasításokkal diktálással, felolvasással fogunk információhoz jutni, könyvet, írásokat hallgatni, stb.

 

***

 

Gyanítom, hogy alapvető forrongásban, változásban van a kulturális szokások rendszere. Vajon, amikor megállapodik, mi lesz benne a hangoskönyv szerepe?

Ugyanaz lesz a szerepe, mint most a könyvek olvasásáé. Akik szerettek könyvet olvasni, azok szeretni fognak hangoskönyvet hallgatni. Sőt még többen is fognak hallgatni, hiszen azok az emberek, akik valami miatt akadályozva vannak az olvasásban, azok is hallgatni tudják.

***

 

Csak egyféle hangoskönyv lesz majd, Bálint?

Nem. Már most is többféle van. Lesznek a sima felolvasott könyvek, lesznek az egy hangon olvasott, de hangváltoztatással előadott könyvek, lesznek a többszereplős előadások. Lesznek a más effektekkel ellátott kicsit több információt nyújtó könyvek. Egy dolgot nagyon sajnálok. Régen mentek a hangjátékok a rádióban. Gyerekkoromban nagyon szerettem Őket. De már újat nem nagyon hallok. Szerintem az is egy jó alternatíva a művek élvezetében.

Másrészről viszont ott vannak a látványos dolgok. Szerintem a hagyományos filmek is sokat fognak változni. A virtuális valóságot alapul véve lesznek másféle, teljesen új élményt nyújtó előadások.

*** 

 

Bálint, a végzetben hiszel, vagy a szabad akaratban?

A szabad akaratban.

Hozzászólások

hzsike képe

Hú, ez nagy lélegzetű, nagyon gazdag interjú volt, remek kérdésekkel és érdekes, értékes válaszokkal.

Sok sikert kívánok a Kiadó tulajdonosának a tervei megvalósításához!

Köszönöm szépen, hogy olvashattam. :)

Nagygyörgy Erzsébet képe

Remek ember, és életút, jó riport.

Gratulálok

Csilla képe

Gratulálok Bálintnak! További szép sikereket!

 

Judit képe

Gratulálok az interjúhoz és Bálint eddigi munkásságához! 
További sok sikert kívánok! 


lnpeters képe

Figyelem! Már lehetséges a hozzászólás!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

lnpeters képe

Nagyon szépen kösznjük - Bálint nevében is! Úgy gondolom, kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés elé nézünk.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Kankalin képe

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy az irodalmi megközelítés mellett gyógypedagógusként is szemlélhettem ezt a beszélgetést, és nagy örömömre szolgált, amit tapasztaltam.
Nagyszerű embert ismerhettem meg Bálint személyében. Sokszínű személyisége, pozitív életszemlélete, empatikus hozzáállása, segítőkészsége, elhivatottsága, őszinte megnyilvánulásai szimpatikusak, példa értékűek. 
Nagyon tetszik, hogy a hátrányokból előnyt kovácsolt, és ezt mások javára fordítja.
Sok sikert kívánok a továbbiakban!
Kedves Laci, nagyszerű, mindenre kiterjedő interjút olvashattam, köszönöm! :)

lnpeters képe

Köszönöm, drága Kankalin! Kölcsönösen előnyös, hosszabb távú együttműködés lehetőségét látom Bálinttal kapcsolatban.

Pete László Miklós (L. N. Peters)

hubart képe

Most jutottam odáig, hogy nyugodtan végigolvassam ezt a remek interjút egy nagyszerű ember  ritkaságszámba menő életútjáról, terveiről. Szerintem sokan példát vehetnénk Róla, számomra mindenképpen ambicionáló erővel bírt. Szeretettel gratulálok Neki, és sok sikert kívánok elképzelései megvalósításához. Szerintem nem csak a vállalkozása, hanem mindnyájan profitálni fogunk belőle, akik szeretjük a színvonalas irodalmat, hiszen akár munkánk végzése közben is meghallgathatjuk majd azokat. Örülni fogunk az új lehetőségnek, és Neked is köszönjük, Laci, hogy elkészítetted és megosztottad velünk a Bálinttal való beszélgetésedet. 

lnpeters képe

Köszönöm, Feri! Remélhetőleg sok közös munkánk lesz vele!

Pete László Miklós (L. N. Peters)