Az út szélén

Kihűlt a tested, álmodik,
a fényt akarja újra,
belül szeretne még kicsit
a kölcsönéből vissza,
de már a vágy sem élteti,
csak imbolyog előre,
amíg végül rá nem talál,
egy még szerethetőre.
 
Agyadban már a gondolat
csak szaggatottan sejlik,
kihullott összes szemfogad,
és mindened jelentik,
arcodra írva kínokat
mohó pribék kutatja,
kiválogatja múltadat,
zömét szemétre dobva.
 
Körül tekerve válladon
egy rossz köpeny szabódik,
zsebébe dugva két kezed,
a szél sodorva lódít,
talán kapsz még egy tál levest,
de végül az se biztos,
csupán a múlás van veled,
amelynek széle piszkos.
 

Hozzászólások

lnpeters képe

Önmegszólító, egyben létösszegző, elégikus stílusú vers. Ritmus és tartalom klasszikus ellentmondásban. Valami azonban mintha még hiányozna belőle...

Valami, ami a rezignált tartalmat ellentételező nagyon is friss ritmus és a lírai Én közé hidat építene...

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Baranyi Imre képe

Köszönöm, elmerülök benne még...

Baranyi Imre

Csilla képe

Igen, nekem is hiányérzetem maradt a végén. Azt leszámítva nagyon remek. :)

 

Baranyi Imre képe

Köszönöm és átgondolom...

Baranyi Imre