Ha szembejössz velem...

 
Múlnak a napok, halványul az emlék,
harmatkönnyekbe burkolózik az est,
csitul a kín, már egyre ritkább vendég,
rőt lombokra az alkony aranyat fest.
 
Szomorú, különös csend ül a tájon,
a szárnyaló idő pihenni látszik,
rezes-barnán levél csillan a fákon,
nézek utána, – szemeimmel játszik.
 
Csak egy pillanat, – röppen a gondolat,
ha szembe jössz velem, érzem, létezek,
látom a bú mélyítette ráncokat,
múlt romjain mégis feléd lépkedek.
 
Kopogó lépteidre dobban szívem,
ha szembejössz velem, – szédülök újra,
érzelmek cikáznak ezernyi színben,
hallom a hangod, mely álmaim zúzta.
 
Nem számít már a fájdalom, gyötrelem,
ha szembejössz velem, – a lelkem dalol,
csillogó szemeidbe feledkezem,
míg az ében színű éj fölénk hajol.
 
 

Hozzászólások

Csilla képe

Köszöntelek körünkben! 

Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez!

 

Köszönöm szépen,és elnézést kérek a telefonom önállósította magát!