A HÓNAP VERSE - 2016. szeptember

HAÁSZ IRÉN:

 

Csillagvadász

 

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám, 

ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé. 

                      

Kívánhatsz bármit, és teljesül! – 

ez az ígéret hajtott belül, 

anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.

 

Hullongó fények üzenete 

vándorrá érlelt, űzve egyre, 

míg az életen átbolyongtam, 

hogy vágyaimat gúzsba fonjam, 

vagy világvégre kövessem.

 

Anyám már égből suttog lágyan, 

szerény, szelíd lett kevés vágyam, 

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen. 

 

Mégis felnézek minden nyáron 

az augusztusi égre, s várom 

a hullócsillag ívelését, 

s hallom a gyermek szívverését, 

ki sóvárogva álmodoz.”

 

A sok kiváló vers közül Haász Irén művét választottam szeptember lírai jelképéül. Nem tagadom, talán részben azért is, mert a vers hangulata igen pontosan idézi fel és önti szavakba azt az életérzést, ami a nyár végét, az ősz kezdetét jelző hónap idején elfogja az embert. A Csillagvadász igazi őszi vers. A nehezen megtalált, mindennapi küzdelmek által fenntartott személyes harmónia verse. Ez a harmónia korántsem statikus, hiszen a korszerű líra igazi „állóképet” nem ismer. Még akkor sem, ha szinte állandóan kívánjuk Faust módjára, hogy álljon meg az idő, maradjon velünk a pillanat. Az idő azonban halad, és életünk színtere, a világ állandóan változik. Olyan korban élünk, amikor ezen változások tempója és mértéke messze túlmegy azon, amit elődeink tapasztalhattak. Brutálisan sokat változott a világ a mi életünkben, és egyre inkább megértjük, hogy a passzív alkalmazkodás, vagy a puszta kitárulkozás (ami ugyancsak passzív) nem teljesíthető. Állandóan építjük magunkat a világban, építjük és védelmezzük a saját külön világunkat a külvilágban, és azzal szemben. A modern harmónia leginkább az időre érzékeny. Újra és újra meg kell teremteni, helyre kell állítani.

A Csillagvadász ebből a nézőpontból szemlélve a Költő személyes harmóniájáért vívott sikeres küzdelem lírai dokumentuma.

A korábbi nemzedékek gyakran a nagyszülőktől örököltek ruhadarabokat, személyes tárgyakat. Az egymást követő nemzedékek életvitele sokban hasonlított egymáshoz, az élettapasztalat átadása a mindennapi élet összes területén gyarapíthatta a fiatalabbakat.

Ma ez már nincs így.

A generációk kapcsolata régen magától értetődött, ma ezért is napról napra meg kell dolgoznunk, állandóan újra kell építenünk. Látszólag csak a fiatalabb nemzedékekkel való kapcsolatra vonatkozik ez, valójában az előző generációra is vigyáznunk kell. Azokra is, akik már nincsenek velünk, sőt leginkább azokra. Nemcsak azért, mert idővel egyre távolodnak tőlünk; hiszen ez önmagában még könnyíteni is számunkra az emlékek megőrzését, jelenbe illesztését, hiszen a korban előre haladván napról napra jobban megérhetjük az ő döntéseiket, egyre könnyebben tudunk azonosulni egykori nézőpontjaikkal. Önmagában az idő dimenziója nem állna az utunkba, a változások generálta állandó értékválság, az értékek permanens zűrzavara azonban igen.

A hagyományok őrzése ma már állandó munkát, küzdelmet követel. A családi hagyományok őrzőse is. Szüleink, nagyszüleink mondatai ugyan annak idején beleégtek a lelkünkbe, de nem sebezhetetlenek. Nincs olyan nap, hogy ez az állandóan zörgő világ ne próbálná ezeket is felülírni.

Ha nem vigyázunk az értékeinkre, velük együtt elveszünk. Példány leszünk egy akarat nélküli tömegben, állandóan kiszolgáltatva az éppen divatos „szükségszerűségnek”. A személyes és kollektív tradíciók őrzése, építése a jelenlegi líra legfontosabb témái közé tartozik.

Haász Irén költeménye szép lírai példája a személyes hagyományunkért, identitásunkért, önmagunkért vívott küzdelemnek.

De nem csupán ennek…

A versben a formai és tartalmi szegmentumok egybeesnek, mind az öt strófa egy-egy szerkezeti egységnek tekinthető. Elégikus hangvétele a mondottakból fakad, de klasszikus értelemben nem minősíthető elégiának. Megvan ugyan ehhez a fájdalmas téma is, a rendezett forma is, ennek a műnek a poétikája azonban sokkal bonyolultabb annál, hogy pusztán elégiának tekinthessük.

A versben nem csupán az emlékezés, a veszteség feletti fájdalom momentuma található meg, ahogy a rendezett forma sem csak azt tükrözi, hogy a Költő túljutott a fájdalom okozta válságon, hanem a kapcsolat tovább építésének, erősítésének mozzanata is. az emlék az élet része, az is marad, és az idővel maga is épül. A Költő Édesanyja tovább él, továbbra is részt vesz a Költő életében, de az idő múlásával a szerepe állandóan változik. A líra világában ez éppen olyan tényigazságnak tekintendő, ahogy az algebra mezején az, hogy négy meg négy egyenlő nyolccal.

Egy abszolút profán szemlélet ezzel nyilván nem tud mit kezdeni, de a líra sohasem lehet tökéletesen profán. Illetve lehet, de akkor tüstént amorffá válik, és nyomban ki is esik a költészet érdekeltségéből.

Az Édesanya továbbra is része a Költő életének, sőt a Költő lényegéhez tartozik. az emberi lényegnek tárgyi valósága nincs.

A vers öt szerkezeti egységből áll. Nézzük az elsőt:

 

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám, 

ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

 

Igen erőteljes felütéssel indul a vers.

 

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám,”

 

Felidéződik egy hang, egy emlék. Az Édesanya szava. Ebből azonnal kialakul a verset indító lírai szituáció.  

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám,”

Szinte halljuk az Anya hangját. Azzal azonban, hogy az Anya szava megelőzi a narrációt, a hang egyben nekünk is szól.

„Kívánhatsz bármit”

Az Olvasó így szinte észrevétlenül lép be a mű világába. A Költő azonnal integrálja Olvasóját.

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám,”

Meghitt élethelyzet anya és lánya között. A konkrét szituáció, hogy miért aktuális a kívánság, csak később derül ki. némi információt azért kapunk, ennek forrása a használt igealak:

súgta”

Intim szituáció, anya és lánya nem egymással társalognak, hanem közösen figyelnek valamit.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Ez a négy sort érdemes többször is elolvasni, hagyni, hadd járjon át bennünket a szakasz finom és mély költőisége.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Augusztusi csillaghullásról van szó. Lassan, finoman áll össze az olvasóban a kép.

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám,”

A hullócsillagokhoz fűződő régi hiedelem. Valamilyen formában az egész világon ismert. Amit ilyenkor kívánunk, teljesül.

„Kívánhatsz bármit, súgta anyám,”

Meghitt, gyermek- vagy ifjúkori szituáció. Már itt felmerülhet, hogy esetleg valamiféle visszacsatolásról is szó lehet; az akkori kívánságoknak a lírai Én jelenében kell teljesülniük.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Nem győzöm idézni, mert ritka szép szakasz.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Az olyan költeménynek, ahol a vershelyzetben a lírai Én személyesen szerepel, ugyanúgy kettős időszerkezete van, mint az olyan epikus műnek, ahol a történetmondó egyes szám első személyben beszél. Az időszerkezet azonban a lírában merőben más dimenzióban mozog, mint az epikában. Itt más a funkciója, általában nem annyira könnyen átlátható, mint az epikában. Ennek így is kell lennie, hiszen ahogy a dráma az örök jelen, az epika meg az örök múlt művészete, úgy a líra az időtlenségé, ahol alkalmilag mindenféle magyarázatok és poétikai fáradozás nélkül egyesülhet, és együtt jelenhet meg az összes létező idő.

Ebben a versben a vershelyzet generálta idő augusztus, a hangulat sugallta idő pedig szeptember. Egy régi augusztus, és egy mai szeptember. A nyárutó és az őszelő hónapja többféle módon is egymásba játszik a versben:

 

  • Egyszerű lánc-kapcsolat; a szeptember követi az augusztust
  • Fokozás
  • Ellentét
  • Az emberi életre vonatkoztatott szimbolikus évszak-toposzok megjelenítése (nyár = az erőteljes felnőttkor, ősz = lassú öregedés)
  • Az emberi életre vonatkoztatott hangulati évszak-toposzok megjelenítése (nyár = felhőtlen vidámság¸ősz = csendes szomorúság)

„ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Rendkívül finoman felvázolt, igen összetett kép. Nem olyan, hatalmasra tágított hasonlat, amely a klasszikus epikai műveket szokta színezni (százával fordul elő például az Íliászban), hanem a lírára jellemző, világépítő kép. Helyzetet, világot teremt, átértékeli a vershelyzetet, distanciát hoz létre költészet és hétköznapi világlátás között. Minden ízében remekül kidolgozott, - és voltaképpen nagyon tömör – kép.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán 

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Érdemes a pazar képet részleteiben is megvizsgálni.

nyárvég-estek”

Utalás az augusztusra. Tömörítést szolgáló egyéni lelemény.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán”

Remekbe szabott szinesztézia. A bársony puhaságára való utalás a lágy, simogatóan meleg nyári estét teszi tapinthatóvá. Nem keresett kifejezés; a közbeszédben is gyakran nevezzük bársonyosnak a nyári estét.

„ha nyárvég-estek mély bársonyán”

Ez adja a kép keretét, hátterét. A képszerkesztés kívülről befelé halad.

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Égi kampókról szakadt ezüst szikrák karcolnak vonalakat a föld felé…

Megkapó képe az augusztusi csillaghullásnak. A költőiség élményét azonnal, már első olvasatra átéljük. És még valamit. A mögötte rejlő mély transzcendenciát – ami nélkül költészet nem létezhet.

Költészet és transzcendencia összetartozik, de összetartozásuk alapja nem Isten léte, vagy nemléte, hanem az erkölcsi világrendben, jó és rossz értelmében való megingathatatlan hit. Minden költészet ezen alapul, hiányában elveszíteni lírai jellegét, és torz szóegyveleggé válna.

Természetesen egy pillanatig sem hisszük azt, hogy a nyári csillaghullást az égi kampókról leszakadt, föld felé rohanó ezüst szikrák csillámló fénye okozza. A Költő sem hiszi ezt. Ez nem hétköznapi értelemben vett dologi igazság, de mégis – tényigazság.

A lírai szöveg lényege nem a tényközlés, hanem a belső emberi tartalmak kifejezése. A csillaghullás látványára bennünk keletkezett képzet fontosabb, mint a rá vonatkozó csillagászati magyarázat. Voltaképpen mindkettő igaz; az egyik a csillagok világában lezajlott folyamat leírása, a másik pedig az emberi lélekben lezajló folyamat képekbe foglalt közlése. Mindkettő teljesen más dimenzióban mozog, más a célja, más a funkciója. Semmi közük egymáshoz, mint a látvány.

Az egyik a látottak mögött álló tényleges jelenséget írja le, amelynek az emberek mindennapi életére semmiféle közvetlen befolyása nincs. A másik a látvány gerjesztette emberi lelki jelenségről ad igen szemléletes képet, aminek viszont nagyon is közvetlen befolyása van a mindennapi emberi életre.

„Modern” tudományos gőgünkben azt képzeljük, hogy a régi korok embere a maga „naiv” világnézetével szemlélte a világot, laposnak hitte a Földet, égen lógó lámpásoknak a csillagokat. Ezt néha megfellebbezhetetlen tudományos igazságként terjesztik elénk. Ugyanazok a tudományos koponyák aztán csodálkoznak, amikor a forrásokból az tűnik elébük, hogy talán a régiek mégiscsak tisztában voltak a dolgok valódi természetével. Az ellentmondás a puszta racionalitás talajáról szemlélve nem oldható fel.

A mitológiai világkép egyik (de nem kizárólagos) forrása minden korban a lírai költészet. Az itt kialakult képrendszer köré keletkezik a történetek egymással összefüggő rendszere. A mitológia és az általa generált világlátás elpusztíthatatlan, mindent túlél. A mitológia az emberiség anyanyelve. A mitológiai és a tudományos világlátás egymás mellett élnek mai világunkban is. A gyakorlatban nem létezik közöttük kizárólagosság. Az ember érzelmi világának meghatározó eleme a „mitologikus” világlátás.

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

Megkapóan szép kép alakítja ki tehát a vershelyzetet. Az előidőt a múlt időben álló igealakok jelzik.

Anya és lánya valamikor a múltban, egy bársonyosan meleg augusztusi estén együtt nézték a csillagokat.

A magyar költészetben (ahogy a világ minden más népének költészetében is) komoly tradíciói vannak az augusztusi estének és a hullócsillagoknak. Versek százai születtek erről.

Itt azonban nem pusztán a csillaghullás a téma.

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

A szép költőisége nem öncélú. Komoly funkciója van, ahogy a költészetben igen sokszor. Konkrét funkciója itt elsősorban a távolságtartás, mégpedig az időbeli distancia.

égi kampókról leszakasztott 

ezüstös szikrák fénye karcolt 

vonalakat a föld felé.”

A szép kép megfogalmazása nagyon is eredeti és szokatlan. Önmagában ez az, ami megteremti itt a kellő időbeli távolságot, jelezvén, hogy nem a közelmúlt, hanem a távolabbi múlt idéződik fel a kép által. A lírában ez nem szokatlan jelenség. A hétköznapi közbeszéd és a költői szóhasználat kontrasztja erre tökéletesen alkalmas. A megfogalmazás erőteljes szokatlansága önmagában is distanciát teremt. De még ez sem minden.

A nagyszerű kép megteremti a költőiség légkörét, amivel eleve megkönnyíti a mű befogadását. Ez pedig mű és olvasó kapcsolatának alfája és omegája. Az irodalmi műalkotás voltaképpen csak befogadott formában létezik, a polcon olvasatlanul heverő könyv nem irodalmi műalkotás, csupán annak kódját tartalmazó ipari termék.

Az első szerkezeti egység tehát megteremtette a vers alaphelyzetét, egyben a költőiség légkörét is.

Következzék a második szerkezeti egység – a második strófa.

„Kívánhatsz bármit, és teljesül! – 

ez az ígéret hajtott belül, 

anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

A második versszak összekötő kapocs a mű idő-dimenziói között.

„Kívánhatsz bármit, és teljesül! –„

A kívánság már az előző strófában is szerepelt. A Költő most kiegészíti akkori közlését:

„Kívánhatsz bármit, és teljesül! –„

A késleltetés indoka nyilvánvaló: az előző versszak remek költői képe után merőben más allúziókat kelt ez a közlés. Az Olvasó már a versen „belül” van, a Költő felmenti mindenféle gyalogjáró, haszontalan kétely alól – ami szükségképpen el is távolítaná a verstől.

„Kívánhatsz bármit, és teljesül! –„

Látszólag nagyon hétköznapi sor, két ige kapcsolatára épül:

Kívánhatsz ↔ Teljesül

A hétköznapiságtól a „bármit” kifejezés természetesen eltávolítja a sor jelentését, hiszen ilyet a hétköznapokban csak igen ritkán, vagy sohasem mondunk.

A két ige kapcsolata eleve több réteget jelent, hiszen jelentésük közt a magyar nyelvben állandó vonzat van.

„Kívánhatsz bármit, és teljesül! –„

Erőteljes, önbizalomról árulkodó tételmondat. A lírai környezetben azonban a szavak, mondatok gyakran rendelkeznek olyasféle mellékjelentéssel, amire a hétköznapi prózai beszédben nem tesznek szert.

„Kívánhatsz bármit, és teljesül! –„

A mellékjelentés itt: a szülő szeretete, nagyra becsülése. A te kívánságaid teljesülnek, teljesülniük kell, nem csupán azért, mert szeretlek, hanem önmagad kiválóságának okából is.

„ez az ígéret hajtott belül,”

Azonnal itt is az igenlő válasz. Mellékjelentése világos: a gyermek főhajtása a szülő felé. A szülő olyan útravalót adott gyermekének, ami időtállónak bizonyult. Szülő a gyermekétől ennél nagyobb elismerést aligha kaphat.

„ez az ígéret hajtott belül,”

Igen fontos sor. Azért is, mert kapcsolatot teremt a vers idősíkjai között. Hidat ver.

„anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

Teljesen logikus és nagyon szép folytatás. A gyermek főhajtása az édesanya előtt.

„anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

Egyrészt láncszerűen folytatódik a vers eddigi mondandója. A gyermek tiszteletteljes kései hódolata a szülő előtt.

„anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

A kulcsszavak:

Hit ↔ Kétely

„anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

Az Édesanya két világháborút élt végig, mindkettő kínkeserves volt, ennek ellenére megőrizte tiszteletre méltó hitét. Nem volt benne csüggedés, kétely az élet fontos dolgaival kapcsolatban.

„anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

Hitről ilyen hatásosan talán csak lírai műben lehet, ott is csak akkor, ha a mű világa erős transzcendens alappal rendelkezik. A hit a pozitív erkölcs egyik legfontosabb fogalma, racionálisan értelmezhetetlen.

„anyámnak hite, kit nem vert le 

két világégés kínkeserve, 

s nem ültetett kételyt belé.”

Ez a három sor voltaképpen a Költő Édesanyjának állított lírai emlékműve. Szebb akárhány obeliszknél.

A második strófa az Édesanya emlékét idéző költői tiszteletadás, illetve a lírai Én érzéseinek szavakba foglalása.

Az első és a második szerkezeti egység láncszerűen kapcsolódik egymáshoz. Az ilyenre sok példa akad a magyar lírában – például Petőfi Sándor költészetében.

Ugyanígy láncszerűen kapcsolódik a harmadik szerkezeti egység is:

Hullongó fények üzenete 

vándorrá érlelt, űzve egyre, 

míg az életen átbolyongtam, 

hogy vágyaimat gúzsba fonjam, 

vagy világvégre kövessem.”

Ebben a szegmentumban a lírai Én figyelme önmagára fordul. Ez a strófa voltaképpen nem egyéb, mint nagyon tömör lírai létösszegzés. Számadás.

Hullongó fények üzenete 

vándorrá érlelt, űzve egyre, 

míg az életen átbolyongtam, 

hogy vágyaimat gúzsba fonjam, 

vagy világvégre kövessem.”

Létösszegzésnek tömör remeklés. Mindössze néhány sor, szinte tökéletesre csiszolva. Talán ez az egész vers kimagaslóan legjobb strófája.

Hullongó fények üzenete”

Természetesen egyszerű kapcsolódás az eddigiekhez.

Hullongó fények”

A Költő bátran alkalmazza a nyelvet. A „hullongó” nem önkényes „nyelvi lelemény”, hanem a „hull” ige gyakorító képzős változatának folyamatos melléknévi igenévi alakja a „szállong, szállongó” analógiájára. Valószínűleg használatban is van, a nyelvtől nem idegen.

Hullongó fények”

Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a motívum a címtől kezdve végigvonul a versen, így a lírai kohézió egyik igen fontos forrása.

Hullongó fények üzenete 

vándorrá érlelt, űzve egyre,”

A lírai Én életét az anyai szellemi, érzelmi és erkölcsi örökség irányította.

Hullongó fények üzenete 

vándorrá érlelt, űzve egyre,”

A vándorlás metaforája a költészet legelterjedtebb toposzai közé tartozik, de itt szinte természetes jelentésében áll, az életúton való vándorlást jelenti. A következő sor ezt alá is támasztja:

míg az életen átbolyongtam,”

Erősíti az előző strófában már megvalósított distanciát. A lírai Én már nem fiatal, kenyere javát talán már megette. Olyan korba jutott, amikor a számadás, visszatekintés szinte óhatatlan.

míg az életen átbolyongtam, 

hogy vágyaimat gúzsba fonjam, 

vagy világvégre kövessem.”

Ez a három sor a lírai tömörség iskolapéldája.

míg az életen átbolyongtam,”

Ebben a sorban a hangsúly egyértelműen az állítmányon van:

átbolyongtam,”

Jól kiépített és kényelmes úton nem lehet „bolyongani”, azon csak haladni lehet. Bolyongani úttalan utakon, nehéz terepen lehet. Az ige jelzi, hogy a Költőnek nem volt könnyű élete.

átbolyongtam,”

A múlt idejű igealak pedig azt közli velünk, hogy a lírai Énnek sikerült úrrá lennie a nehézségeken.

hogy vágyaimat gúzsba fonjam,”

Itt látszólagos ellentmondás van. Ha az el nem múló tisztelet tárgyát képező Édesanya üzenetének az volt a lényege, hogy a gyermek kívánságai teljesülnek, miért kellett, vagy miért kellene gúzsba fonnia a vágyait?

hogy vágyaimat gúzsba fonjam,”

Az ellentmondás azonban csak látszólagos.

hogy vágyaimat gúzsba fonjam,”

Az élet egyik nagy tanulsága, hogy állandó kontroll alatt kell tartanunk a vágyainkat. Vannak fontosak és kevésbé fontosak, gyorsan múlók és tartósak. Némelyik még ellentmondásba is kerülhet valamelyik másikkal.

Az ember azonban attól (is) ember, hogy kontroll alatt tartja tulajdon vágyait. Erről a pszichológusok igen sokat fecsegnek, leginkább azért, hogy a korábbi pszichológus generációk fecsegéseit megdöntsék. A vágyak kontroll alatt tartása a költészetben – és az emberi lényeg dimenziójában – nem ezt jelenti.

Nem is azt, amit a közgazdászok feltételeznek. Számukra a vágyak általában mindenféle tárgyak és egyéb anyagi javak megkaparintására irányuló törekvéseket jelentenek, kontroll alatt tartásuk meg csupán azt, hogy az ember mindig várjon addig, amíg az aktuális anyagi cél megszerzéséhez kellő vásárlóerővel nem rendelkezik.

A líra – és az emberi lényeg – dimenziójában – a vágyak kontroll alatt tartása leginkább erkölcsi természetű ellenőrzést jelent.

hogy vágyaimat gúzsba fonjam,”

Itt korántsem a vágyak elfojtásáról, illetve a róluk való lemondásról van szó – ahogy a felületes olvasó feltételezné – hanem „gúzsba fonásáról”. Összefogásukról, együtt tartásukról, hogy segítsenek „bolyongani” az életúton, ne térítsenek le onnan.

Ezt mi támasztja alá?

A következő sor elején álló ellentétes kötőszó:

hogy vágyaimat gúzsba fonjam, 

vagy világvégre kövessem.”

Ez a kötőszó igazából kettős: vagy-vagy. A párját ilyen esetben oda kell érteni. Ez pedig teljesen új értelmet ad a kifejezésnek, kiteljesíti azt.

hogy vágyaimat gúzsba fonjam, 

vagy világvégre kövessem.”

Vagy erkölcsi kontroll alatt tartom a vágyaimat, vagy hagyom, hogy azok magukkal ragadjanak a pusztulásba.

A létösszegzés így lesz a tömörség felül nem múlható iskolapéldája.

Folytatom a negyedik strófával:

Anyám már égből suttog lágyan, 

szerény, szelíd lett kevés vágyam, 

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

Voltaképpen fokozás, egyben az eddigiek összegzése.

Anyám már égből suttog lágyan, 

szerény, szelíd lett kevés vágyam, 

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

A vers két lírai síkja – az édesanya emléke és a lírai Én – létösszegzése – itt fonódik újra egybe.

Anyám már égből suttog lágyan, 

szerény, szelíd lett kevés vágyam,”

Voltaképpen már ebben a két sorban.

Anyám már égből suttog lágyan,”

Az Édesanya már csak emlék.

Anyám már égből suttog lágyan,”

Azért ez is ritka szép sor…

szerény, szelíd lett kevés vágyam,”

Három jelző minősíti a lírai Én vágyait:

 

  • Szerény
  • Szelíd
  • Kevés.

Vágyak és belső erkölcsi tartás egyensúlya megvalósult – az öregedés volt az ára. De a lírai Én nem időz el ennél a mások számára talán súlyos és tragikus színezetű problémánál:

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

Ennek ellenére a valóságra ébredése mégis szép és megrázó.

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

Képzelet és valóság ellentéte az emberi élet egyik alapvető, szomorú tapasztalata. A lírára fogékony embert élete végéig mélyen megérinti.

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

Az emlékek és a létösszegzés után az élet legfőbb tapasztalata. A lírában gyakran nemcsak a kimondott szó, hanem a kimondatlan is nagyon fontos lehet.

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

Ebben a szakaszban különösen sok a ki nem mondott, de odaérthető tartalom. Akár köteteket is lehetne írni róla.

Csak néhány legfontosabb motívumra, vagy motívumcsoportra szorítkoznék:

 

  • Az emberi élet múlása, időnek való alávetettsége
  • Társadalom és egyéni vágyak állandó kölcsönhatása
  • Megélt és meg nem élt vágyak
  • Sikerek, kudarcok, örömök és csalódások

s tudom, hogy egy csillag sem isten, 

hogy álmokat beteljesítsen, 

vagy valósággá növesszen.”

Kissé rezignált összegzése mindannak, ami eddig elhangzott.

Következik a vers lezárása, az utolsó szerkezeti egység. Az eddigiek alapján kétféle lehet.

 

  • Szomorú, rezignált
  • Dacos.

Nézzük:

Mégis felnézek minden nyáron 

az augusztusi égre, s várom 

a hullócsillag ívelését, 

s hallom a gyermek szívverését, 

ki sóvárogva álmodoz.”

Dacos bizony! Nem is akármennyire!

Mégis felnézek minden nyáron 

az augusztusi égre, s várom 

a hullócsillag ívelését, 

s hallom a gyermek szívverését, 

ki sóvárogva álmodoz.”

Már a versszak felütése is:

Mégis”

"Mégis felnézek minden nyáron 

az augusztusi égre, s várom 

a hullócsillag ívelését, 

s hallom a gyermek szívverését, 

ki sóvárogva álmodoz.”

Mégis, mégis…

A realitások dacára mégis mozognak a belső erők, hiszünk az egyetemes szépben és jóban, az erkölcsi világrendben – halálunkig él bennünk a líra időtlensége, transzcendenciája. Jó gyermeknek, tiszta embernek lenni. Minden profán tapasztalat dacára őrizzük a lírát, hiszünk, bízunk.

Jó ezt a verset olvasni!

Szívből gratulálok a Szerzőnek!

Hozzászólások

hubart képe

Laci értékeléséhez, elemző szavaihoz csatlakozva szeretettel gratulálok, kedves Irénke! :) 

Judit képe

Nagyszerű vers és kitűnő elemző értékelés róla. Elismerésem mindkettőtöknek! :-)


Csilla képe

Jó bizony! A gyönyörű vers és a mélyre ásó elemzés is tanulságos, jó volt olvasni. Köszönet érte mindkét Szerzőnek és szeretetteli gratuláció, kedves Irénke és Laci! :) 

lnpeters képe

Nagyon szépen köszönöm! Adva volt egy nagyszerű vers!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Haász Irén képe

Ó, micsoda kellemes meglepetés, drága Laci!!!!

Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm!

Igazán bearanyoztad ezt a borongós napot ma! Annál inkább, mert nem számítottam rá.

Nem is tudom, mit mondjak, azontúl, hogy fantasztikusan kielemezted a verset, és köszönöm szépen!

Nahát, ilyet...!

hzsike képe

Drága Irénkém!

Engem is elvarázsolt gyönyörű "Csillagvadászod" már korábban is, amikor először olvastam. Most, hogy elolvastam Laci, részletes,  kitűnő elemzését, a versben is mélyebben elmerültem, és sok minden másra is rátaláltam, amire korábban nem. Sok kis apró csodára. :)

Nagy szeretettel gratulálok Neked, és Lacinak is. Élmény volt a csodás vers, és az elemzés is. A Csillagvadász, méltán kapta a "Hónap verse" címet. :)

Köszönöm, Nektek.

Ölelésem:Zsike :)

lnpeters képe

Drága Irénke!

Mi köszönjük Neked ezt a ragyogóan szép verset!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Nagygyörgy Erzsébet képe

Kedves Laci!

Gratulálok mindketőtöknek, remek munka.

Erzsike

 

vati képe

Valóban mindkettő kiváló munka...

Varga Tibor

Mysty Kata képe

 Mintamuka!!Tanítható és követendő! Nehéz lesz!

  Remek választás ez! Leírtad a válszomat, Laci!

 ****A költőiség élményét azonnal, már első olvasatra átéljük. A mögötte rejlő mély transzcendenciát – ami nélkül költészet nem létezhet. Minden itt van , ami a költőiség légkörében keresendő...a Költő Édesanyjának állított lírai emlékműve. Szebb akárhány obeliszknél.
A lírai létösszegzés.

 Köszönöm , ez már több is mint elemzés, igazi tanulmány!

 Vázlata

 1. A választott vers aktualizáltsága
    Miért is szép? Kiválsztásának indoklása
2.  majd a verssel összefüggésben a témaválasztás
és ezzel kapcsolatos "háttérimformációk"(csillaghullás) megvilágítása,
3. a vershelyzet alapos, példás kibontása,
  a vers elemzése tartalmi formai szempontok alapján.
4 Zárás, összegzés

 

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Oldalak