A padon

Lombjukat álmodó fák alatt vártalak,
s már nem simogattak a sosem-volt nyarak.
Felhők között játszó félszeg napsütésben
csillant meg a dér, mint üveggyöngy: fehéren -
borostyán ölelte át a kopasz fákat,
életet susogva levél-vesztett ágnak.

Szökőkút jegére kavicsaim szórom,
kitalált bűneim nincs minek meggyónnom,
foszló álmaimat még tartom kezemben,
csókokkal szegem be, aztán eleresztem -
felállok a padról, s bár szívem még vacog,
nem vagyok egyedül - most már magam vagyok.

CsatolmányMéret
Kép ikon padon.jpg49.64 KB

Hozzászólások

Csak egy ölelés Neked. Remek!

Nagyon szép vers.

lnpeters képe

Nagyszerű vers, mély és egyedi módon megfogalmazott tartalommal. Szeretettel gratulálok!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Szepen irtad , gratula.

G. Tumpeck

Mysty Kata képe

Szeretettel olvastalak, nagyon szép...

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Ez mélyen ütött, valahol ott a gyomor tájékán... fantasztikus absztrakciók és képek, érzékenyek... (szökőkút jegére kavicsaim szórom...)

Szeretettel Gratulálok.


M. Karácsonyi Bea képe

Nagyon szép, mélyről jövő gondolatok.Gyönyörű vers, gratulálok.