Hazájából számkivetve is magyar (Gyöngyös Imre újabb művei elé)

Csak a leghosszabb út vezet el a tökéletességhez". Paolo Santarcangeli a torinói egyetem magyar irodalom tanszékének vezetője volt, A labirintusok könyve című művéből idéztem e cikk indító mondatát. Innen már csak egy lépés az ő másik gondolata: az igazi alkotók személyes sorsukban is a poklot járják már a mitológia szerinti első költő, a lantmuzsikával varázsló Orpheusz óta. A krétai labirintusban Ariadné fonalára, a Pokolban Vergilius szellemére volt szükség, hogy vándoraik az útvesztőkben el ne tévedjenek.

Napjaink költőjének nincs szüksége látható vezetőkre, vezérlő eszméje saját belső világából, érzelmeiből, szeretetéből fakad. S aki térben és időben megjárta már sorsának legtekervényesebb labirintusát, ha úgy tetszik, életének poklait, eljutott már a halál legszélső mezsgyéire, az mondhatja magát tökéletesnek akár. Gyöngyös Imre, Az Élő Magyar Líra Csarnokának létezése óta tagja mindezt elmondhatja magáról. Oly korban élte le ifjú- és felnőttkorát, amikor szólni és tenni bátorság volt, s e bátorság már húsz esztendős kora táján abban mutatkozott meg, hogy nem titkolta felháborodását afölött, amiként Mindszenthy hercegprímással bántak az ellene indított koncepciós perben. Klerikális reakciósnak bélyegezték, s inkább önként szakította meg tanulmányait, ahogy ő maga fogalmazott: "mielőtt kirúgtak volna." 1956 novembere végképp meghatározta további sorsát. Budapesten itt-ott még dörögtek az orosz ágyúk, kelepeltek a géppisztolyok, amikor november 6-án családjával útra kelt, s két hónapi hányattatás után megérkeztek jelenlegi otthonukba, Új-Zéland fővárosába, Wellingtonba. Költészete, művészete itt bontakozott ki, s elismert tagja lett az emigrációs magyar költészetnek, amelyet rajta kívül Márai Sándor, Falu Tamás, Határ Győző, Fáy Ferenc neve fémjelez, utóbbinak költészetéről szóló tanulmánya olvasható az interneten.

Újabb verseinek világában elmélyedve olvasójának olyan érzése támad, hogy a wellingtoni otthonban egy kis Magyarország virágzik. Alighanem így van ez az emigrációval: minél messzebbre veti sorsa az embert, a fizikai számkivetettség állapotában annál élesebben fénylik fel benne a mély, őszinte ember- és hazaszeretet, amelynek az alább közölt versei is példáját adják. A bibliai tárgyú művek az ifjúkori üldöztetésből fakadnak, magyarságversei a haza- és emberszeretetből, miközben tökéletes rímtechnikának, biztos formakészségnek vagyunk tanúi, s mielőtt még kipusztulna költészetünkből, megmutatja nekünk a Tóth Árpád nevével fémjelzett alexandrinusokat is (Nyári tél) Anyanyelvét oly biztos tudással őrzi és műveli, hogy még az angol nyelvből való fordításokat is egyszeriben magyar verssé teszi.

Innen is szeretettel köszöntöm Imre bátyánkat, minél jobb egészséget, további szép alkotásokat kívánok neki.

Varga Tibor

Hozzászólások

hzsike képe

Szeretettel olvastam amit  Imréről írtál, kedves Tibor. Köszönöm, hogy még inkább megismerhettük ezáltal.

Folyamatosan ismerkedem szépséges verseivel és a fordításaival is.

Zsike :)

Mysty Kata képe

  Köszönjük , hogy versei által újra itthon lehet a mi örömünkre!!Köszöntjük azzal, hogy szeretettel fogjuk olvasni műveit!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

vati képe

Figyelem! a PARABOLA című vers valószínűleg az én hibámból eredetileg rövidítve jelent meg az összeállításban. A hibát ma sikerült helyre hozni... Itt is elnézést kérek Imre Bátyámtól és az olvasóktól...

Varga Tibor