Gyöngyös Imre újabb műfordításai

Elizabeth Barrett-Browning:
 
A tekintet

Az Üdvözítő Pétert méri fel:
Feddés helyett a mennyei szigor,
a megtagadott Úr nézése forr:
Dörgés nélküli megrovás felel
az árulónak, s ki sem jegyzi fel,
a bántott szemben mennyi kegy honol,
vagy bakó-pallost tűrt mártír-mosoly.
A viszály mily kegyelmet érdemel?
      Istenségére hederítve sem
      Péter riadt káromkodásba csap:
      "Nem láttam ezt az embert sohasem!" --
      Rádöbbenve, hogy ez Istent tagad,
      a színük elől némán kint terem,
      s csendjét megtörve sír keservesen.
 

 

 

E. Barrett-Browning

Megértés

Gyengéd szívű barátok gyengédsége
egy szívbe hogyha összegyűlne mind,
s erősödne, míg benne vér kering
nem kárára, de inkább életére,
adnám szívem baráti tenyerébe,
hogy gyúrjon abba gyengédség szerint
okot, feltételt, eszközt, amely int
ingatag búmra s hamis eszményére
nyíltan feltárva, akkor is, ha már
hangom rekeszti, s ráncol homlokon.
Ó, angyalok ezért csúfoljatok!
A megvetés keserű gúnya vár,
viselt türelmem nem veszi zokon:
Istennel örök négyszemközt vagyok.

Elizabeth Barrett-Browning

                     A Kilátás

Úgy gondolom --  mint nyűgös gyermekek,
ha arcukat nyomják ablaküvegre,
és arra párafoltokat lehelve,
homályosítva kinti képeket,
mit alkotójuk tőlük rejteget,
jövőnk látása előlünk így szelve
fáj hivatásunk ismeretlen elve,
hogy kilátásunk titokba reked.
Ne élj bánatban! Légy erős, derék!
Ember! Testvér! Ne hüppögj ily zokogva!
Tartsd tisztán lelked ablaküvegét!
Sorsod látványa tárul ablakodba,
hogy nyugton láthasd napnyugtád egét
végső célod fényében megnyugodva!

    Oscar Wilde:

    

                              

 

               Miltonhoz

    

                            Milton! Lelked itt hagyta – gondolom –
                            a sok fehér sziklát és ostromtornyát;
                                világunk, e tűzszínű, pompás ország
                            hamuszürkévé hullt unalom.
                            E némajáték-utánzó koron,
                                mit elfecsérelt az időzsúfoltság
                                fennkölt gőgünk és pompánk sava-borsát
                            agyagröggé ítéli rosszallón.
                            E szigetország földjét látva a
                                tengeri oroszlán: Britannia
                                pár demagógnak kapzsi gázsija,
                            s nem szeretik: O Isten! E haza
                                hármas világuralom birtoka.
                                Cromwell szavával: Demokrácia.

E. Barrett-Browning

Jókedvet tanít az Ok

Túl hirtelen vagyunk panaszra kész
Isten szép földjén mi, reménykedők.
Lehetnénk bár orom és völgy között,
hol éj-szürkék ájultságába vész
az Öröklét jutalmában merész.
Buzgóság gerjesszen fogyó erőt!
Törekvésünk fúlt kételybe előbb,
s napokra rossz volt, alélt, csenevész.
Kishitű Szív! "Nyerd el kényelmedet,
hogy vidámabban folytathasd utad!
Ha kesernyés a vendégkenyered,
s mezítlábas szálkásságod miat
rosszkedvűn húznak fájó lépteid,
köszönd Istennek, hogy utad rövid!

Oscar Wilde
                                                   Requiescat
    
                                                   Tipegj! Itt fekszik ő
                                                             a hó alatt,
                                                   meghallja virág, ha nő,
                                                             halkítsd szavad!
    
                                                   Penész rozsdítja szép,
                                                             arany haját.
                                                   Igy omlik porba szét
                                                             az ifjúság.
    
                                                   Liljom-  vagy hófehér
                                                             leányka ő,
                                                   nem tudta, hogy megért
                                                             benne a nő.
    
                                                   Kő s szemfedő alatt
                                                             takart tetem.
                                                   Szívem zaklatja csak.
                                                             Ő már pihen.
    
                                                   Békés. Fülébe nem
                                                             jut el szonett.
                                                   Vele az életem
                                                            temetheted.

 
Yeats

Égi kelmét vágy a költő

Enyém, ha lehetne az ég-ruhacsipke,
mit a fény hímezett aranyra, ezüstre,
kék, halovány és szürke mezére,
éj, nap és alkonyat öltözetére,
hogy azt terítsem a lábad elébe.
Nincs álmaimon kívül vagyonom más,
azokat terítettem a lábad elébe:
Lépj óvatosan, mer' az álmaimon jársz!

Oscar Wilde
                                         Keats sírja

 
 
                        Méltatlanságtól s kíntól szabadon,
                        Isten kék fátyla alatt nyugszik ő.
                        Új vágyakból rabolta az idő
                        legifjabb mártírként, fiatalon,
                                   akár Sebestyén, hirtelen halón.
                                   Sírjánál ciprus, tiszafa se nő,
                                   csak a szelíd, harmatot könnyező,
                        örök-virágzó lánc a hamvakon.
                        Óh, legbüszkébb szív, kínban megszakadt!
                                   Mytilene óta nincs édesb ajak!
                                   Angliának költő-festője vagy.
                        Bár vízre írták neved, megmarad:
                                   Könnyem emléked épp úgy öntözi,
                        mint fáját Izabella könnyei.

W. B. Yeats

Öregen, szürkén

Öregen, szürkén, álmosan amíg
a tűznél bóbiskolsz, vedd könyvemet,
és lassan olvasd, s álmodd lágy szemed
régi tekintetét s mély árnyait.
 
Szépségedet s kecses kellemed
hány szerette: igazak, hamisak.
Zarándok lelked egy szerette csak
s az arcodra szállt bánatfelleget.
 
Az izzó rostélyhoz hajolj közel,
mormold búsan: a szerelem szökött,
átsietett a hegyormok fölött,
arcát csillagkorona rejti el.

                                                                                              2009. 12. 19.
Ben Johnson

Szeretett mesteremnek, William Shakespearenek és
annak emlékezetére, amit ránk hagyott  (Ben Johnson)
 
Shakespeare, ne keltsen irigyet neved,
hogy könyvedre elégséges legyek!
Megvallom, az írásod annyit ér,
hogy költő s múzsa nincs, ki túldicsér,
nincs is vita a választásomon,
melyben méltatásodat adhatom,
nehogy derítse azt a balgaság,
mely szépen zeng, de csak visszhangot ád,
vagy vak vonzalma hízelg igazat,
esélyt sürgetve mindent megragad,
vagy rossz Gonosz színlelt dicséretét
sorolja fel a megrontásodért.
Úgy szól, mintha szajha vagy stricije
hű nőt dicsérne. Jobban sérti­-e?
Magad vagy csak bizonyság ellene:
Sorsuk szidod, mely sosem kellene.
Így kezdem hát:  A Kornak lelke vagy.
Műélvezet, taps, mit a színpad ad.
Shakespeare-e­m, kelj fel! Az mégsem lehet,
hogy Chaucer, Spenser adjon sírhelyet,
vagy Beaumont, ki nyugszik kicsit odább,
Te önmagad vagy díszes Szarkofág.
Míg könyved él, mindaddig Te is élsz,
dicsér, míg lesz bennünk olvasni ész.
Elismerésem velük nem kever,
múzsájuk közt múzsád nem férne el.
Ha hinném, hogy rossz a bírálatom
kortársaidhoz hasonlítanom,
mondnám, hogy Lily­t mint tündöklöd át,
vagy Kid, Marlowe hatalmas verssorát.
Szűk latinod s görögöd kevesebb,
ezért nevekkel nem is hencegek.
Aiszkhüloszt hívom, amint mennydörög,
Euripidész, Sophoklész is görög.
Pacuvius, Accius, Seneca halott.
Életre kelti csizmás színpadod.
Lágyabb lépted jobb hasonlatot ad,
és létre jön a finomabb darab:
Látsz fess görögöt, fennkölt rómait,
előtörnek elporlott hamvaik.
Örülj, Britanniám! Van már, kinek
Európa színpada tiszteleg.
Nem egy kor, de az Idő birtoka,
minden múzsának kora tavasza
jött, mint Apolló, fület ápoló,
vagy mint Merkúrnak bűve bájoló.
Tervén Természet büszkélkedhetett
élvezve a kosztümös szöveget,
mely gazdag hímzés olyan szöveten,
hogy túl is tesz minden más szellemen.
Érett, fanyar, víg Arisztophanész,
Terentius s Plautus is elenyész,
elévültté nagyon régóta vált:
Nem volt (mint Te) Természet. ­Létcsalád.
Nem minden érdem, csak az Élet­é.
Nagy rész Tiéd, kedves Shakespeare­-emé.
Bár az Élet a költői anyag,
kell Művészet, hogy formálhassanak,
s ki (mint Te) egy sort írt is izzadott,
múzsák üllőjén művet izzított,
még önmagát is úgy forgatta meg,
hogy lehessen belőle műremek,
vagy babér helyett csúnya gúnyba hull.
Nagy költő annak születik s tanul.
Ilyen vagy. Apák arcában az ő
fia él, Shakespeare felismerhető.
Jellemzi őt a lelke, modora,
őt tündökli a csiszolt stílusa,
melyben lándzsája intőn rengene:
rettegjen a Tudatlanság szeme!
Drága avoni hattyú! Tünemény!
Légy vizeinken csoda­jövevény!
És röptödet a Themze­-partnak add,
mit megtett itt Erzsébet és Jakab!
Maradj! Formálódj csillagképbe fenn,
hogy láthassunk az északi egen!
Költők Csillaga, ragyogd be utunk,
bíráld, igazgasd romló színpadunk!
Kiröppenésed óta gyász: nap, éj!
Gyötört napunkban csak a Műved él!

 

 

Hozzászólások

Haász Irén képe

Gratulálok a szép fordításokhoz.

Milyen véletlen, a két Yeats verset én is lefordítottam, de nem tettem fel ide, mivel nincsenek műfordítások ezen az oldalon. Mintha kicsit mostohagyerek lenne a műfaj, kevesebben is olvassák. Pedig nagyon érdekes más népek nagy költőinek gondolatait megismerni. És nagy munka megismertetni saját nyelvünkön színvonalasan, szépen.

Elizabeth B. Browningtól a "Portugál szonettek" pedig épp a múlt hetekben volt olvasmányom...:))))

M. Karácsonyi Bea képe

Elolvastam őket én is már, a kedvencem a Requiescat. Fordítani verset biztosan nem könnyű, nagyon szépek lettek. 

Gratulálok a fordítónak.