Dunsztjaim

“Dunsztod sincs róla”

Sokszor elhangzik ez a mondat, a napokban is elhangzott egy alkalommal. Nekem mondták, gondoltam, benézek a spájzba, megnézem, mit főztem be az elmúlt években.

Jártak már mások is a spájzomban, bár keveseket engedtem be eddig erre a helyre. Azok, akik mégis bejutottak, általában eltévedtek. Elveszettnek érezték magukat. Igaz lehet, amit mondtak: nagyon sokat főztem be az elmúlt években. Talán túl sokat is. Egy gyermekkori barátom azt mondta, hogy ő képtelen lett volna rá. Mondtam neki, hogy a befőzés és raktározás nagyon nehéz dolog. Nem lehet fél lábbal csinálni, nem lehet úgy, hogy nem figyelünk az összetevőkre, csak mindent hajigálunk a gőz alá... és nem lehet a kanapén fekve sem. Fel kell kelnünk és neki kell veselkednünk, ha azt akarjuk, hogy később legyen mit elővennünk, ha szükségünk van rá.

Nagymamám volt a dunszt nagymestere. Micsoda lekvárokat főzött! Máig emlegetjük azokat a sárgabaracklekvárokat, amiket minden évben elrakott, és megörvendeztetett vele minket. Sosem felejtem el azokat a reggeleket, amikor kisgyermekként felébredtem a régi sashalmi házban, és ott volt az asztalon egy fél zsemle, vastagon megkenve vajjal, rajta szintén vastag baracklekvár. A zsemle nem csak egyszerűen ott volt, hanem elő volt készítve az evésre, mégpedig egy kisgyerek számára: késsel több cikkelyre volt vágva. De nem teljesen, csak a kérgéig, hogy ne essen szét, de könnyen le lehessen szakítani.

Azok az ízek. A bölcsesség és a régmúlt ízei. Az öreg, ráncos kezek tapasztalata a gőz alá rakva...

A felső polcokon sorakoztak ezek az üvegek. Manapság anyósom készít nekünk ugyanilyen sárgabalacklekvárt, és azt is úgy hívjuk: a mama lekvárja... A szeretet a gőz alatt átváltozik valami csodává.

A második polcon jönnek az általam eltett, évek alatt nevelgetett gyümölcsök dunsztosüvegei. Tapasztalatból tudom, hogy aki erre vállalkozik, annak tudnia kell, hogy milyen fáról és mit szüretel le. A gőz általában megtisztítja és fényessé teszi még a legcsúnyább gyümölcsöket is, így ha azok igazi kincsek közé kerülnek, megfertőzik az egész készletet. Rossz gyümölcsből cudar rossz befőtt lesz.

A rossz fák által szült keserű gyümölcsök hamar megromlottak. Hála Istennek, elég kevesen voltak, de be kell vallani őszintén: voltak. Ezeknél általában megrepedt az üveg a benn lévő, erősen rothadó tartalomtól, vagy felszakadt a celofán is. Jó pár éve volt, mikor ezek tűzre kerültek. A tisztítótűz mindent elemészt, ha elhatározzuk, hogy rádobjuk őket. Nagyon nagyon nehéz az ilyesmi, mondtam ismét a barátomnak, általában magunk képtelenek is vagyunk rá. Ehhez felsőbb, isteni segítség szükséges.

Forgatom az üvegeket, nézem a cimkéket. Emlékezem, hogyan és miként szüreteltem ezeket a gyümölcsöket, hogyan próbáltam megőrízni mindazt a bölcsességet, ami ezekből aztán, mint a gyümölcscukor, édessé tette az életem egy-egy szakaszát. Micsoda pillanatok, micsoda élmények kapcsolódnak hozzájuk. És mennyi embert tett gazdaggá... máig jönnek köszönőlevelek a világ minden tájáról, ahol megérezték a tárgyakon túlmutató lélek rezdüléseit.

Ezek sorakoznak hát, különböző cimkékkel, különböző gyümölcsökkel, amelyek igazán beértek, amelyek aztán arannyá változtak, nem csak az én lelkemben, de másokéban is.

Nagyon érdekelt mindig, hogy milyen erő halmozza fel ezt a művészeti raktárat. Miért főzök és főzök be, mitől gőzölök, és miért küldöm aztán ezeket mind az útjukra? Mi késztet rá? Mi ez a belső erő, ami a lokomotívot hajtó gőz erejével tör felszínre? Mi a kreativitás lényege?

Még az út elején járok a megfejtésben, de az itt betöltött főszerkesztő-helyettesi tisztem is sokat segít ebben a nyomozásban. Minduntalan arra késztet, hogy a dunszt alatt rejtőző régi gyümölcsöket más szemmel vizsgáljam. Egy újabb tesztnek vessem alá, vajon megfelelnek-e ennek a kritériumnak is? (Hála Istennek, hogy az egyik dunsztosüvegben lapul az egyik értékes gyümölcs, a szoftver-teszter diplomám, amit kinyitva itt is használhatok). Amelyik gyümölcs elbukik ezen az új teszten, annak mennie kell.
Szemmagasságban, hogy ne lehessen szem elől téveszteni, áll a legnagyobb (és legszebb) dunsztosüveg. Akkora, hogy egy egész polcot elfoglal. Se mögötte, és pláne nem előtte, semmi sincs. A közelébe sem kerülhet semmi.

Nem is én raktam el. Talán az üveget én szereztem be (talán magam vagyok?), de megtölteni képtelen lettem volna. Akkora nagy, hogy fel sem érem, és ami belekerült, ami benne van, az a korábban (és a későbbiekben) a dunszt alá került dolgaimmal fel sem fogható, fel sem érhető.

Isten rakta ezt a nagy üveget a szemem elé. Azért, hogy bármit teszek, ne tévesszem szem elől. Bármit főzök be, bármit rakok még a polcra, csak olyan kerüljön oda, ami hozzá méltó. Ami megfér vele ebben a spájzban.

Akik azt mondják, hogy „dunsztod nincs róla” anélkül, hogy a saját maguk „készletéről” igazi fogalmat alkothatnának, azoknak ez a gyönyörű és páratlan üveg hiányzik a spájzukból. Mert ha jelen lenne, nem engedné, hogy hozzá méltatlan dolgok kerüljenek mellé (sorolhatnék most rengeteg rossz gyümölcsöt). Mert először a saját spejzukban végezzenek selejtezést, és ha ez kész van, akkor intsenek másokat is erre.

A „nagy gőzben” belekerültek a következők: hit, bátorság, őszinteség, akarat, motiváció, alkotásvágy, tudásvágy. De a legfontosabbak is itt vannak, mint emberség és szeretet. Valószínűleg a legfontosabb két gyümölcs, ami ebbe az edénybe került. Azt hiszem, hogy enélkül a többi sem működne. Én igyekszem mindenkit (szerkesztő, alkotó, olvasó) ezzel a két összetevővel vizsgálni. Senki sem kivétel.

De rá kellett arra is jönnöm az évek alatt: a legnagyobb dunsztos nélkül a többi sem lenne itt. Sőt a spájz sem létezne...

Így csak egy marad hátra: hálát adok Istennek a spájzért.

Legyen minél több befőzni való. Majd Ő bőviti a spájzot, ha kell.

Kívánom ezt mindenkinek, szerkesztőknek, íróknak, kritkusoknak és olvasóknak.

Hogy egyszer ezen a nagy üvegen keresztül nézzenek mindenkire.

Cikkek: 

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

Tanulságos és elgondolkodtató szépirodalmi novella.Tele emlékkel, szeretettel,  kérdéssel, válasszal, érzéssel és emberrel.
Picit útvesztő- szerű, ahogy jellemezted a spajzodat is, elmegy a gyökerekig, a szülő-gyermek, család-kapcsolat fontosságáig, hogy mennyire számít  az, mit is viszünk magunkkal a felnőttkorba, hiszen a szeretetben élő gyermek,  szeretni fogja és tisztelni az emebrtársait is.
Sok minden más is benne van, így elsőre nekem ez lett a dzsem teteje,  kicsit viszek belőle a spájzomba.
Köszönöm.

Vigyél Sea, vigyél...


Nagyon, nagyon tetszik a Te spajzod!

Sok örömöd legyen a polcok között.

Tudod, már én is a saját spájzomban lakom,  sőt,  ha jobban körülnézek, az üvegben.smiley

Ölelés

Mysty Kata képe

 Hasznos és hasznosítható elmélkedésedhez, jegyzetedhez

 gratulálok...Újjágeneráltad dunsztjaimat!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

:)))

Ölellek


Így van, sokszor kell újragenerálnunk! Köszönöm Kata.


hubart képe

Örülök, hogy vannak még ilyen spájzok, és van aki ezeket rendszeresen feltöltse. Hiszen mindnyájan belőlük élünk, a saját spájzainkból, és az embertársainkéból, ahová néha vendégségbe megyünk. Köszönöm, hogy én is a vendéged lehettem - lehetek!

Látogatásod mindig megtisztelő, örömmel láttalak vendégül, Kedves Feri. Nagyon köszönöm!


"Isten rakta ezt a nagy üveget a szemem elé. Azért, hogy bármit teszek, ne tévesszem szem elől. Bármit főzök be, bármit rakok még a polcra, csak olyan kerüljön oda, ami hozzá méltó. Ami megfér vele ebben a spájzban."

A legszebb , legértékesebb mondatod. Egyébként az egész nagyon tetszik, s jelentem; a sárgabaracklekvárom elkészült :)

Küldj kóstolót! :)) Ölellek...


Oldalak