Szerénység

   Stendhalt nem szokták a szerénység mintaképei közé sorolni. Mégis ő adta a szerénységre a legszebb példák egyikét.

   Szabadságos esztendeiben élt  Párizsban egy spanyol grófné a két lányával. Stendhal náluk is gyakran megfordult.

   Nagyon szerette a két kislányt, és szívesen mesélt nekik. Valahányszor ezeknél a Montijóéknál vacsorázott, rendszerint minden csütörtökön, a lányoknak, Pacának és Eugéniának, szabad volt egy órával tovább fönt maradniuk; boldogan hallgatták öreg barátjuk, a szabadságos konzul elbeszéléseit Napoleonról és hadjáratairól.

   Eugénia később francia császárné lett.

   Egyszer megtekintette a grenoble-i múzeumot. Meglepetten torpant meg, amikor az egyik falon megpillantotta a város híres szülöttének portréját.

  - Ez Stendhal, az író- magyarázta a múzeumigazgató.

  - Nem, nem! - mondta a császárné. - Ez Beyle úr, a konzul; jól ismertem őt lánykoromban.

   Mert Beyle konzul úr soha, egy árva szóval sem árulta el a lányoknak, hogy író.

(Rónay György: Jegyzetlapok)